Íjászat: Dzsingisz kán korabeli rekordot döntöttek meg magyar sportolók

MTI MTIMTI MTI
2010.03.14. 15:39
Címkék
Két magyar sportoló megdöntött egy 1226 óta érvényes íjászrekordot a nyílegyenes távlövő bajnokságon. Az íjász távlövés rekordját még a Mongol Birodalomban állították fel.

A versenyt 50 résztvevővel tartották meg szombaton Budapesten.

A bajnokságon a Mónus József, Grózer Csaba páros nyila 508.74 méterre szállt, 6 méterrel meghaladva a középkorból ismert rekordot – mondta el Posta Pál, a Hagyományos Íjászok Világszövetségének alelnöke az MTI-nek vasárnap.

Tájékoztatása szerint a versenyzők az íjat és a nyílvesszőt saját maguk készítik. A páros egyik tagja a lövő.  A versenyen használt 82 font húzóerejű íj Mónus József munkája, s őt dicséri a rekordot megdöntő lövés is, az úgynevezett rövid nyílvesszőt pedig Grózer Csaba készítette. A 784 éve felállított rekordot megdöntő távot egyébként 4.5-5 másodperc alatt tette meg a nyílvessző, rövidebb idő alatt, mint egy 60 kilométeres óránkénti sebességgel haladó gépkocsi.

A hagyományos íjászat egyik ágának számító, kizárólag az emberi erőt, ügyességet kihasználó távlövő versenyekre három éve készül együtt a páros. Tavaly ősszel már jó eredményt értek el, akkor 461.5 méterre sikerült Mónus Józsefnek lőnie.  

Az íjász távlövés eddigi rekordját 1226-ban állította fel a kelet-tadzsikisztáni Sartaulban Dzsingisz kán egyik győzelme alkalmából rendezett versenyen egy Esunkhei nevű íjász. Nyílvesszőjét 335 aldnyi – 502.5 méter – távolságra röpítette.

A teljesítményt emlékoszlopon örökítették meg, a Dzsingisz kán köve néven ismert emléket a szentpétervári Ermitázs Múzeumban őrzik.

Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
4 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
4 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
4 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
4 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
5 órája