Birkózás: a londoni olimpián is Hegedüs Csaba vezényel

2010.02.07. 10:01
Címkék
Hegedüs Csaba, a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) elnökségi tagja, a magyar szövetség elnöke lesz a 2012-es londoni olimpia birkózóversenyének technikai igazgatója. Pekingben is az ő vezényletével zajlottak a sportág ötkarikás eseményei.

A FILA értékelése szerint a 2005-ös budapesti világbajnokság a rendezés etalonja lett a birkózásban. Hegedüs sorozatban kapta a megbízásokat, hogy tartsa kézben világ- és kontinentális bajnokságok, valamint egyéb kiemelkedő események szervezését és lebonyolítását. A tekintélyes sportmagazin, az amerikai Sports Illustrated a pekingi olimpia sportágai között a birkózást értékelte a legjobbnak a versenyek körülményeit és szervezettségét illetően.

A FILA krasznojarszki elnökségi üléséről hazatérő Hegedüs Csaba elmondta: bár a formális döntés még nem született meg, bizonyosra vehető, hogy Budapest lesz a 2013-as felnőtt-világbajnokság házigazdája. Magyarország az idén két nagy eseménynek ad otthont: március 6–7-én Szombathelyen rendezik meg a FILA Golden Grand Prix-sorozatának első kötöttfogású viadalát, július 20–25-én pedig Budapesten a junior-világbajnokságot.

Legfrissebb hírek

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
21 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
24 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
43 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
2 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája