Benedek Dalma neve felkerült a márványtáblára

Vágólapra másolva!
2009.11.03. 12:58
Címkék
A Magyar Kajak-kenu Szövetség székházában lévő márványtáblára kedd délben felkerült Benedek Dalma neve, aki idén az ötödik világbajnoki címét nyerte meg, megfelelve így a vonatkozó kritériumoknak. A sajtótájékoztatón Baráth Etele elnök beszámolt a szövetség nagy beruházásáról, a 190 millió forintból épülő csepeli vízitelepről, amelyhez EU-s pályázati pénzt is sikerült lehívniuk.

 

Benedek Dalma neve is felkerült a szövetség márványtáblájára
Benedek Dalma neve is felkerült a szövetség márványtáblájára

„Mindenkiben benne van, aki válogatott kajakosként megfordul a szövetség székházában, hogy jó lenne fent látnia a saját nevét a márványtáblán – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Benedek Dalma. – Különösen igaz ez azok esetében, akik a harmadik, vagy éppen a negyedik világbajnoki címükkel már ott állnak azon a bizonyos küszöbön. Én az idén tanultam meg igazán értékelni a világbajnoki aranyérmet, hiszen legutóbb 2007-ben léphettem vébén a dobogó legfelső fokára, és azóta több mélypontot is megélhettem, így számomra különösen felértékelődött az ötödik világbajnoki címem."

„Nehéz az öt vébégyőzelmem közül kiválasztani a legkedvesebbet, mert mindegyik igen közel áll hozzám. Az egyik ezért, a másik azért. Az első azért, mert az volt az első: Paksy Timivel alkotott klasszikus párosunk győzött 2003-ban Gainesville-ben 1000-en. A két szegedi győzelem 2006-ból ugyancsak felejthetetlen élmény, az 500-as siker azért, mert olimpiai számként nagyobb a presztízse, míg az 1000-es amiatt, hogy Szegeden az volt az első. A negyedik pedig Duisburgból azért, mert egy remek csapat alkotta azt az 1000-es négyest 2007-ben, ráadásul ugye utána hosszú ideig nem sikerült ismét nyerni."

A sajtótájékoztatón Baráth Etele, a szövetség elnöke beszélt még az idei év nagy beruházásáról, a Gubacsi híd mellett épülő új vízitelepről is. A csepeli oldalon lévő sporttelep használati jogát ötven évre kapta meg a szövetség. A létesítmény a válogatottnak lesz központi edzőhelye Budapesten, illetve emellett a fővárosban központi szerepet kaphat általa a szabadidősport és a turizmus.

A telepen szállás és egyéb kiszolgálóhelyiségek is találhatók lesznek, ami világviszonylatban is versenyképessé teszi. A december 31-i átadás jövő év elejére, januárra-februárra csúszik át, de mivel igazából csak tavasszal indulhat be az élet, az idő nem sürget. A beruházás áfával együtt 190 millió forintba kerül, amelyhez 43 millió forintos EU-támogatást is elnyert a szövetség.

Legfrissebb hírek

A Metz kivásárolta szerződéséből a DVSC kapusát – hivatalos

Kézilabda
15 perce

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
30 perce

Első német klubként nyitott akadémiát Brazíliában a Leverkusen

Minden más foci
35 perce

Vizes vb: megérkezett Szingapúrba, de nem edzett a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
49 perce

Kosznovszkyért emelték a tétet az angolok, de egy La Liga-csapat is beszállhat a licitbe

Labdarúgó NB I
1 órája

Kapus mellett átlövő is érkezhet a Löwenből a Veszprémbe

Kézilabda
1 órája

A Mezőkövesdnek adott igazat a Vutov-ügyben a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság

Labdarúgó NB I
1 órája

A szerbiai klub felbontotta a horvát kapus szerződését, mert részt vett a zágrábi koncerten

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik