Lósport: felfüggeszthetik Overdose tulajdonosának futtatói jogát

2009.10.27. 15:05
Címkék
Felfüggeszthetik vagy akár vissza is vonhatják a híres magyar versenyló, Overdose tulajdonosa, Mikóczy Zoltán futtatói jogát, ha bebizonyosodik, hogy bűncselekményt követett el – közölte az MTI-vel kedden a ló menedzsmentjéhez közel álló Száraz György.

Az Alagon élő lósportszakíró, Mikóczy Zoltán barátja szerint bár egyelőre nem tudni, hogy a Nagyváradon elfogott, s azóta előzetes letartóztatásba helyezett Mikóczy tényleg követett-e el bűncselekményt, de ha bebizonyosodik a bűnössége, felfüggeszthetik a futtatói jogát. A vonatkozó szabályok szerint erre a versenyintézőség tehet javaslatot a Lóversenyfelügyelő Bizottságnak (LFB), és a döntést ez utóbbi szervezet hivatott meghozni.

Száraz György elmondta, hogy mivel a futtatói jog birtoklásának számos feltétele közül az egyik az erkölcsi tisztaság, a jog átmeneti időre visszavonható, vagy el is vehető attól, akit például   bűncselekmény miatt elítélnek. Az alagi lósportot és Overdose-t is kiválóan ismerő lóversenybíró úgy fogalmazott: Alagon egyelőre csak vélelmezik, hogy tévedett a Mikóczy Zoltánt elfogó román rendőrség, ám bármi megtörténhet. Még az is elképzelhető, hogy hatalmas értéke okán – Overdose becsült értéke ötmillió euró – egy csődeljárásban lefoglalható a világhírű ló, bár ilyen jellegű információ egyelőre nem áll rendelkezésre.

Száraz György szerint az azonban biztos, hogy a „csodaló" napokon belül visszaérkezik gyógykezelése színhelyéről, Angliából Alagra, ám leghamarabb csak szűk egy év múlva tud versenyezni. Az állatnak előbb vissza kell szereznie az állóképességét, hiszen a hosszú kihagyás miatt az izomzata egyelőre nem képes korábbi teljesítményének produkálására. A szakember elmondása szerint Overdose további sorsa szempontjából egyelőre a ló „első számú", szlovák állampolgárságú társtulajdonosának van döntő szerepe, aki el is viheti Magyarországról. További kérdés, hogy Overdose harmadik tulajdonosa, egy szintén szlovák állampolgárságú férfi beleszól-e a ló körüli ügyek intézésébe, s ha igen, milyen mértékben – nyilatkozott Száraz György.

Legfrissebb hírek

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
8 perce

Maratoni első félidei ráadás után döntetlenre áll a Debrecen és az Újpest

Labdarúgó NB I
13 perce

Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot

Egyéb autó-motor
26 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool a szünet után növelte előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
28 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
34 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
43 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája