Súlyemelés: vádemelés a doppingoló görög versenyzők ellen

2008.05.21. 01:47
Címkék
Az illetékes ügyész 25 ember ellen emelt vádat a görög súlyemelők doppingügyében, a válogatott volt vezetőedzője akár tíz év börtönt is kaphat.
A botrány áprilisban robbant ki azt követően, hogy nyilvánosságra került: a görög válogatott tagjai közül tizenegy pozitív mintát szolgáltatott azon a márciusi, rajtaütésszerűen végrehajtott ellenőrzésen, amelyet a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség emberei végeztek el az edzőtáborban készülő nemzeti együttes tagjainak körében. A tesztek tanúsága szerint mindannyian anabolikus szteroidot fogyasztottak.A hivatalos vizsgálatot lefolytató államügyész, Andreasz Karaflosz kedden közölte, hogy befejezte az eljárást, és hivatalos vádemeléssel él a 11 versenyzővel, továbbá az ominózus időszakban a válogatottnál ténykedő edzői és orvosi csoporttal szemben.A nemzeti együttes volt vezetőedzője, Hrisztosz Jakovu ellen öt vádpont is van, a legsúlyosabb szerint a 60 éves szakember tiltott szerrel látta el a sportolókat. Elmarasztalása esetén - ha minden vádat igazoltnak látnak majd vele szemben - akár tíz évi börtönbüntetést is kaphat.Jakovu kezdettől azzal védekezik, nem tudta, hogy doppingszert adott a súlyemelőknek, s egy kínai táplálék-kiegészítőket gyártó céget marasztalt el, mondván, onnan jött a doppingtilalmi listán szereplő összetevőket is tartalmazó készítmény.Az említettek mellett vádat emeltek egy athéni gyógyszerész, illetve az ellen az ember ellen is, aki a táplálék-kiegészítőket behozatta Kínából Görögországba.
Legfrissebb hírek

Koreai–magyar szolidaritás

Jégkorong
2 perce

Csordás, Bátyi és Tóth Flóra kikerült a magyar női jégkorong-válogatott keretéből

Jégkorong
49 perce

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
1 órája

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
2 órája

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2 órája

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2 órája

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
3 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
4 órája
Ezek is érdekelhetik