Kajak-kenu Eb: minden magyar hajó döntős 200 méteren

2008.05.18. 15:26
Címkék
Minden magyar egység biztosította a helyét az ötkarikás műsorban nem szereplő 200 méteres táv vasárnapi döntőiben a milánói olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon.
A kilenc számból csak hatban került sor elő- és középfutamokra és a piros-fehér-zöld hajók kivétel nélkül már az első fordulóból kvalifikálták magukat a végjátékba. Foltán László (C-1), Molnár Péter (K-1) és a Fazekas Krisztina, Patyi Melinda kettős (K-2) első, a Molnár, Kadler Viktor duó (K-2) második, Vad Ninetta (K-1) és a Kovács Gergely, Végh Attila páros (C-2) pedig harmadik lett előfutamában, így egyformán egyenes ágon jutott a fináléba. A négyeseknél a kevés nevező miatt nem rendeztek előcsatározásokat, így a magyar női és férfi kajakos, illetve kenus kvartett is már döntős.Vasárnap 10 órától az 500 m-es, valamint a férfi és női K-4 1000 m-es, 15 órától pedig a 200 m-es finálékat rendezik az Eb-n.
Legfrissebb hírek

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
40 perce

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
1 órája

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
1 órája

A házigazda Dijonnal játszik az újonc Esztergom a női kézilabda Európa-liga négyes döntőjében

Kézilabda
1 órája

BJK-kupa: eső miatt félbeszakadt Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
1 órája

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik