Bécs-Pozsony-Budapest: Bogár és Vozár is rajthoz áll

MTI MTIMTI MTI
2007.10.18. 23:09
Címkék
Pénteken rajtol a 18. Samsung Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratoni futóverseny, melynek során, öt szakaszon összesen 320 km-t kell megtennie a mezőnynek.
A győri versenyközpontban csütörtökön délután nagy volt a sürgés-forgás. Immár bizonyos, hogy rajthoz áll Vozár Attila, a 2004-es szupermaratoni első helyezettje, valamint Bogár János, aki korábban éveken át sorozatban győzni tudott ezen a versenyen. Megérkezett az eseményre az orosz Anatolij Kruglikov és honfitársa, Ludmilla Kalinyina, aki szintén visszatérő versenyző a szupermaratonin. Ők mindketten másodikak voltak tavaly.A Bécs-Budapest futóverseny elmaradhatatlan része a váltó, melyben a napi távot csapatonként négy versenyzőnek kell teljesítenie. Elfogadta a meghívást a női címvédő Starking. Ebben az együttesben a négyszeres maratoni bajnok Földingné Nagy Judit is szerepel. A váltóversenyben mintegy száz csapat áll rajthoz. A mezőny péntek délelőtt rajtol Bécsből, és 94 km megtétele után Pozsonyban ér célba az első szakasz végén.
Legfrissebb hírek

Akpe Victory: Hittel, szívvel és kemény munkával jutok előre

Labdarúgó NB I
1 perce

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
14 perce

Ivica Skelin: A legfontosabb a gyorsaság és a szervezettség

Kosárlabda
35 perce

Norris letaszította az élről a Ferrarit a hungaroringi időmérő előtt

F1
37 perce

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eb: három arany és egy bronz Szegeden

Kajak-kenu
39 perce

Vívó-vb: Dósa Dániel bronzérmes Hongkongban

Egyéb egyéni
1 órája

Szörf: Körtvélyesi Antal megvédte címét az utánpótlás Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
1 órája