Öttusa: hetvenhét éves korában elhunyt Igor Novikov

MTI MTIMTI MTI
2007.09.04. 16:16
Címkék
Hetvenhét éves korában elhunyt Igor Novikov, az öttusasport egyik legkiemelkedőbb alakja. Múlt pénteki halálának hírét a nemzetközi szövetség közölte kedden.
Az 50-es, 60-as évek kiválósága 1957 és 1961 között sorozatban négyszer bizonyult a legjobbnak világbajnokságokon, emellett egyéniben szerzett még két ezüst- és egy bronzérmet, a szovjet csapattal pedig ötször győzött és háromszor második volt. 1955 és 1965 között valamennyi világbajnokságon felállhatott a dobogóra.Olimpián 1964-ben, Tokióban Török Ferenc mögött ezüstérmet szerzett, a válogatottal győzött. Csapatban 1956-ban, Melbourne-ben is első lett, míg 1960-ban, Rómában társaival másodikként zárt.Élete jó részét Jerevánban töltötte, "Örményország orosz fia"-ként emlegették. 1992-ben Moszkvába, majd Szentpétervárra költözött.1978 és 1988 között a sportág nemzetközi szövetségének első alelnöke, 1988-tól 1992-ig pedig elnöke volt.
Legfrissebb hírek

Osztrák jégkorongliga: otthon kezdi a szezont a két magyar csapat

Jégkorong
1 perce

Senna, Mansell, Hamilton, Schumacher, Alesi, Piquet – már nevük is van a Hungaroring kanyarjainak

F1
20 perce

Csaknem a világbajnoki szövetségi kapitányok harmada elköszönt

Képes Sport
25 perce

Leclerc nagy előnnyel nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt a Hungaroringen

F1
39 perce

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna idén is elődöntős

Tenisz
54 perce

Úszás: Sárkány Zétényé a harmadik magyar arany a nyílt vízi ifi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
1 órája

Strandröplabda Eb: olimpiai bronzérmessel is egy csoportban a magyar páros

Röplabda
1 órája