Sakk: Lékó Péter győzelmi reményekkel utazik a vb-re

MTI MTIMTI MTI
2007.09.03. 20:36
Címkék
Lékó Péter komoly felkészülés után bizakodva utazik Mexikóba, a szeptember 12-én kezdődő sakkvilágbajnoki tornára - derült ki a magyar nagymester hétfői sajtótájékoztatóján.
Lékó csaknem kéthónapos felkészülés után Szegeden elmondta, hogy az edzőjével, Arsak Petroszjannal és szekundánsaival töltött tarcali edzőbor során újításokat is bevezettek a felkészülésben, ami főként a kubai Domingueznek volt köszönhető, aki új ember Lékó csapatában. "Igazán majd Mexikóban derül ki, hogy mennyire volt sikeres a felkészülés, hiszen a riválisok is hasonlóan sokat edzettek a nagy eseményre" - mondta Lékó, aki szerint az orosz Vlagyimir Kramnyik és az indiai Viswanathan Anand a vb legfőbb esélyese, de természetesen ő is a győzelem reményében utazik el a viadalra. Lékó Elisztában, a világbajnok-jelöltek tornáján vívta ki a nyolcas döntőben való szereplés jogát, méghozzá kiváló játákkal, s Mexikóban szeretné azt a produkciót megismételni. A magyar sakkozó úgy véli, az első forduló sok mindenről képet ad majd, hiszen azt követően már látszani fog, hogy ki mit szeretne játszani. Lékó segítőivel és feleségével, Szofival csütörtök hajnalban kel útra. A szeptember 30-ig tartó mexikóvárosi nyolcfős csúcstorna kétfordulós rendszerben zajlik majd. Amennyiben Kramnyik megvédi címét, jövőre a bolgár Veszelin Topalovval játszik párosmérkőzést, ha más nyer Mexikóban, akkor az Kramnyik ellen ül majd asztalhoz 2008-ban. A világbajnokság díjalapja 1,3 millió dollár, a győztes 390 ezer dollárt, a második 260, a harmadik 162 ezret kap. A nyolcadik helyezett 65 ezer dollárban részesül.

A világbajnoki döntő résztvevői az Élő-pontok sorrendjében:

Viswanathan Anand (indiai, 2792), Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2769), Alekszandr Morozevics (orosz, 2758), LÉKÓ PÉTER (2751), Levon Aronjan (örmény, 2750), Peter Szvidler (orosz, 2735), Borisz Gelfand (izraeli, 2733), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2726)

A világbajnoki döntő résztvevői az Élő-pontok sorrendjében:

Viswanathan Anand (indiai, 2792), Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2769), Alekszandr Morozevics (orosz, 2758), LÉKÓ PÉTER (2751), Levon Aronjan (örmény, 2750), Peter Szvidler (orosz, 2735), Borisz Gelfand (izraeli, 2733), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2726)
Legfrissebb hírek

Osztrák jégkorongliga: otthon kezdi a szezont a két magyar csapat

Jégkorong
1 perce

Senna, Mansell, Hamilton, Schumacher, Alesi, Piquet – már nevük is van a Hungaroring kanyarjainak

F1
20 perce

Csaknem a világbajnoki szövetségi kapitányok harmada elköszönt

Képes Sport
25 perce

Leclerc nagy előnnyel nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt a Hungaroringen

F1
39 perce

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna idén is elődöntős

Tenisz
54 perce

Úszás: Sárkány Zétényé a harmadik magyar arany a nyílt vízi ifi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
1 órája

Strandröplabda Eb: olimpiai bronzérmessel is egy csoportban a magyar páros

Röplabda
1 órája