Asafa Powell célja a sprintszám világcsúcsának megjavítása

Vágólapra másolva!
2007.08.14. 12:02
Címkék
Megérkezett Oszakába, az idei atlétikai világbajnokság színhelyére Asafa Powell, akinek egyik célja, hogy megjavítsa 9.77 mp-es világcsúcsát a 100 méteres síkfutásban. A sportág szerelmesei alig várják a jamaicai klasszis és a világranglista-vezető amerikai Tyson Gay párharcát a sprintszám fináléjában.
Asafa Powell csúcsra tört Oszakában
Asafa Powell csúcsra tört Oszakában
Asafa Powell csúcsra tört Oszakában
Asafa Powell csúcsra tört Oszakában
"Nagyon gyors itt a pálya, én pedig remek formában vagyok, így ha a körülmények is adottak lesznek, megdönthetem a rekordot" - mondta a 24 éves jamaicai vágtázó.

Powell, aki vízumproblémák miatt a tervezettnél csak néhány nappal később tudott Japánba utazni, legnagyobb riválisáról, a világranglista-vezető amerikai Tyson Gayről (9.84 mp) és kettejük nagy érdeklődéssel várt párharcáról szűkszavúan nyilatkozott:

"Már alig várom, hogy megmérkőzzünk, de a legfontosabb számomra, hogy aranyérmet szerezzek."

Powell 2003-ban robbant be a nemzetközi élmezőnyben, ám eddig még egyetlen nagy versenyen sem tudott győzni, sőt még dobogóra sem állt. A kiváló sprintert négy éve a párizsi vb-n a középdöntőben rossz rajt miatt kizárták. Egy évvel később az athéni olimpián már egyértelmű esélyesként állt rajthoz, s a fináléig nagyon magabiztosan futott, ott azonban csupán ötödik lett.

2005-ben megdöntötte a 100 m világcsúcsát, a helsinki világbajnokságon ugyanakkor sérülés miatt nem indult, így akkori legnagyobb vetélytársa, az amerikai Justin Gatlin, az athéni játékok bajnoka könnyedén győzött a klasszikus sprintszámban.

Gatlin tavaly fennakadt egy doppingvizsgálaton, ezért sokáig úgy tűnt, Powellnek nem lesz igazi ellenfele Oszakában, ám a tavaly még elsősorban 200-on remeklő Gay ebben a szezonban a rövidebb távon is parádézik, így minden bizonnyal óriási csatában dől majd el az aranyérem sorsa.

Tizenkét magyar atléta utazik az augusztus 25-én kezdődő oszakai világbajnokságra - a névsort szerdai ülésén hagyta jóvá a szövetség elnöksége. Mérei László szakmai igazgató szerint az elvárás a csapattal szemben 3-4 döntős helyezés, optimális esetben egy érem megszerzése.

Utóbbira leginkább az idei világranglistán negyedik kalapácsvető Pars Krisztiánnak van esélye. Rajta kívül az olimpiai második Kővágó Zoltán és a szintén diszkoszvető Máté Gábor reménykedhet dobogós eredményben. A világbajnoki bronzérmes Zsivoczky Attila sérülése miatt idén sokat kihagyott, így ezúttal számára nem az éremszerzés a cél. A női csapat tagjaként négy versenyző utazhat Japánba. (MTI)
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
18 perce

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
18 perce

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
19 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
34 perce

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
37 perce

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
1 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
2 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik