Peking 2008: esküvőőrület Kínában a 8-as szám jegyében

Vágólapra másolva!
2007.08.09. 13:49
Címkék
Több mint 3000 kínai pár mondta ki a boldogító igent az év 8. havának 8. napján, pontosan egy évvel a pekingi olimpia kezdete előtt, remélve, hogy a "nyolcasgazdag" dátum a házasságban szerencsét hoz.
Az olimpia egész pontosan 2008. 08. 08-án, 8 óra 8 perc 8 másodperckor kezdődik. Hivatalos kínai adatok szerint összesen 3390 pár házasságát jegyezték be a helyi anyakönyvezető hivataloknál a visszaszámlálás kezdetének napján, szerdán, amely a kínai holdnaptár szerint az ősz kezdetének első napja, és amúgy is rendkívül kedvező időpont a házasságkötésre.A szerdai nap azonban a szokásosnál is különlegesebb volt, mert este megkezdődött az olimpiai visszaszámlálás a Tienanmen téren rendezett kápráztató ünnepségekkel, amelyeket a kommunista Kína alapítója, Mao Ce-tung (Mao Zedong) gigantikus portréja is figyelt.Az egyik pekingi anyakönyvi hivatal előtt reggel nyolc órakor 500 méter hosszú sorban álltak a házasodni vágyók, akik közül a legkitartóbbak már előző nap délután álltak be a sorba, köztük a legidősebb pár 80 éves volt.Kínában a számoknak meghatározó szerepük van a mindennapi életben. Az üzletemberek kedvenc száma a nyolcas szám, azaz pa (ba), mert hasonlít a jólétet jelentő fa (fa) karakterhez. A legrettegettebb szám pedig a négyes, azaz sze (si), amely hangzását tekintve a halállal egyenlő.MTI
Legfrissebb hírek

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
32 perce

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
54 perce

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
59 perce

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
1 órája

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
1 órája

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
1 órája

Dávid László: Idővel egyenrangú partner lesz a tanítványomból

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik