Atlétika, Róma: rúdugrók csúcstalálkozója a GL-sorozatban

Vágólapra másolva!
2007.07.12. 21:58
Címkék
Pénteken Rómában kerül sor a Golden League-sorozat harmadik állomására. Egy héttel ezelőtt a párizsi viadalon csupán négy atlétának – a négyszázas Sanya Richardsnak, a 100 gátas Michelle Perrynek, a rúdugró Jelena Iszinbajevának és a gerelyhajító Tero Pitkämäkinek – sikerült megismételnie oslói győzelmét, így ők maradtak még versenyben a sorozat egymillió dolláros fődíjáért.
Az olasz fővárosban mindannyiukat rangos kihívók fenyegetik, talán Richards a legesélyesebb rá, hogy ismét első helyezést szerezzen.Iszinbajeva ezúttal megmérkőzhet „sötét lóként” számon tartott vetélytársával, hiszen Rómában pályára lép az amerikai Jennifer Stuczynski is, aki egy héttel ezelőtt 488 centiméterrel még vezette a világranglistát. Az orosz versenyző aztán Párizsban 491 centiméterig jutott, látványosan ugrott, mégsem mehet biztosra.Érdekesség, hogy mindketten 1982-ben születtek, de négy évvel ezelőtt, amikor Iszinbajeva már 482 centivel világrekordot ért el, Stuczynski még csak ismerkedett a versenyszámmal.
Legfrissebb hírek

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
1 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
2 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
3 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
4 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
4 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
4 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
4 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik