Taekwondo: elégedettek a Kadett Európa-bajnokság szervezői

Vágólapra másolva!
2007.07.09. 14:21
Címkék
Befejeződött a budapesti SYMA Sport- és Rendezvényközpontban rendezett 2. Kadett WTF-Taekwondo Európa-bajnokság. A magyar csapat egy ezüstéremmel zárt a 47 kg-os Braun Tímea révén.
A magyar lány ellen, a kontinensviadalon a legnépesebb mezőnyt, 22 versenyzőt felvonultató súlycsoportban az első mérkőzésén már 6-0-ra vezetett ukrán ellenfele, s ha még egy pontot kap, kiesik. Azonban innen is sikerült fordítania és 10-9-re megnyerte a meccset, aztán pedig meg sem állt a döntőig. Az elődöntőben – a hazai közönség óriási bíztatása közepette – a török Gürbüz Seyma ellen aratott 3-1-es diadalt, a fináléban pedig 5-3-as vereséget szenvedett az orosz Alekszandra Zajcsevától.

„Nyolc éves korom óta versenyzem, és nagyon örülök annak, hogy itt Budapesten érhettem fel pályafutásom eddigi csúcsára – mondta az újdonsült érmes. - Jó érzés volt verseny közben tudni, hogy a családom és a barátaim is a lelátón szorítanak értem. Célom, hogy minél több helyezést érjek el a nemzetközi versenyeken.”

A verseny kitűnő megszervezése miatt a Magyar WTF-Taekwondo szövetség elnöke, Patakfalvy Miklós is rengeteg gratulációt fogadhatott.

„Óriási energiát fektettünk a kontinensviadal minél színvonalasabb megrendezése érdekében – mondta az elnök. - Ezek után örömteli számunkra, hogy a mérvadó európai vezetők mindegyike az elismerés hangján szólt az elvégzett munkáról. Megmutattuk az itt jelenlévő 37 ország képviselőinek, hogy Magyarország is képes a taekwondo sportban világszínvonalú versenyt rendezni a szűkös lehetőségek ellenére is. Külön köszönöm az önkéntesek munkáját, akik a vállukon vitték az egész rendezvényt!
Ami a magyar csapatot illeti, valamivel jobb szereplésre számítottunk, Braun Tímea ezüstérme viszont gyönyörűen csillog, hiszen nehéz szituációból fordított és verekedte be magát a döntőbe. Timi nagy tehetség, de ebben a korban még nem lehet kijelenteni, hogy valakiből biztosan klasszis válik. Neki ugyanannyi esélye van arra, hogy csúcsra érjen, mint azoknak, akiknek ezúttal nem sikerült dobogóra állniuk.”
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem ért véget a magyarok meccse a US Open selejtezőjében

Tenisz
33 perce

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid, 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
1 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
1 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
1 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
1 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik