Pontavedra bevétele után duisburgi aranyéremre hajt Vajda Attila

Vágólapra másolva!
2007.07.04. 22:52
Címkék
Vajda Attila kenu egyesben ezer méteren első helyen végzett a pontevedrai Európa-bajnokságon, így életében először szerzett aranyérmet nagy világversenyen.
Pontavedra bevétele után duisburgi aranyéremre hajt Vajda Attila
ns-archív
Pontavedra bevétele után duisburgi aranyéremre hajt Vajda Attila
Pontavedra bevétele után duisburgi aranyéremre hajt Vajda Attila
ns-archív
Pontavedra bevétele után duisburgi aranyéremre hajt Vajda Attila

Pedig ez az Európa-bajnokság sem úgy kezdődött, ahogyan azt Vajda Attila eltervezte.

Hiszen az ezer méteres előfutamban csak a negyedik helyen végzett, és így ő volt az egyetlen magyar, akinek a leghosszabb távon középdöntőznie kellett.

Azt mondja, azért is történt ez így, mert nem kedvezett számára a spanyolországi pálya, és az időrend is furcsa volt.

Ráadásul az ezres előfutamban eltört a lapátja is.

Kapott egy újat, de az karbonból készült, merevebb is volt, és harminc dekával könnyebb volt, mint amelyet korábban megszokott.

A döntőben azonban mindezek ellenére már 250 méter megtétele után az élre állt, pedig az egyes pályán lapátolt.

Fél távnál már három hajóhossz volt az előnye, és ebből két és fél hajóhosszt a verseny végére is megőrzött.

A kontinensviadalon szerzett aranyérem után Vajda Attila a következő világversenyen, a duisburgi világbajnokságon is a dobogó legmagasabb fokára szeretne felállni.

Az Európa-bajnok kenussal készült interjút teljes terjedelmében a csütörtöki Nemzeti Sportban olvashatják.
Legfrissebb hírek

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
9 perce

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
38 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
1 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
3 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik