Vívó Eb: Varga Gabriella a nyolcadik helyen végzett

Vágólapra másolva!
2007.07.02. 23:19
Címkék
Kevés választotta el Varga Gabriellát attól, hogy érmet szerezzen a genti vívó Európa-bajnokságon: a főtáblán aratott két győzelmével bejutott a negyeddöntőbe, ahol egyetlen találattal maradt alul az aktuális világbajnok olasz Margherita Granbassival szemben. A 2003-ban, Bourges-ban kontinenselső magyar vívó ezúttal nyolcadik lett.
Varga - Mohamed Aida 15-5-es legyőzésével - a 16 között az orosz Olga Lobincevával találkozott, és sokáig rendkívül magabiztosan vívott. A második három perc végére már 12-4-es vezetésre tette szert, a zárószakaszban azonban váratlanul megtorpant, ezt kihasználva riválisa 13-12-re felzárkózott. Az utolsó két találat viszont már megint a magyar vívóé volt (15-12), következhetett a negyeddöntő Granbassi ellen.A viadal honlapja alapján kiélezett csata alakult ki kettejük között, előbb Varga (1-0), aztán Granbassi (1-3), majd megint Varga (4-3) vezetett, utóbbi a harmadik három percben, 6-4-es állásnál már karnyújtásnyira volt a sikertőlRiválisa azonban egyenlített, így ráadásban dőlt el a továbbjutás. Ebben a sorsolás alapján Varga volt a kedvezményezett, mégis Granbassi adott érvényes tust (6-7). (MTI)
Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
17 perce

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
50 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
2 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
3 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik