Ritmikus gimasztika: Vass Dóra sikere a bakui Eb-n

Vágólapra másolva!
2007.06.30. 23:14
Címkék
Vass Dóra egyéni összetettben a 17. helyen végzett a ritmikus gimnasztikázók bakui Európa-bajnokságán, míg a magyar junior kéziszercsapat bejutott a vasárnapi fináléba.
A végső sorrend azután alakult ki, hogy szombaton az A csoport versenyzői is bemutatták gyakorlataikat.A Vass Dóra-Benyó Fruzsina összeállítású csapat a 19. lett.Az már pénteken bizonyossá vált, hogy egyikük sem kerül a vasárnapi szerenkénti fináléba. "Pénteken még csak reménykedtünk abban, hogy az idén első éves felnőtt, Vass a legjobb húsz között lesz, így most, hogy ez eldőlt, nagyon elégedett vagyok - nyilatkozott az MTI-nek Némethné Érfalvi Nóra vezetőedző. - Végül a csapat is az első húszban végzett, azt pedig tudtuk, hogy a szerenkénti finálé elérése egyáltalán nem reális cél."A junioroknál rendkívül jól szerepelt a magyar válogatottat képviselő Gradex-Csata csapata, Mizsér Alexa, Márton Fruzsina, Dudinszki Mária, Hörcher Noémi, Boldizsár Eszter öt pár buzogánnyal 23.150 ponttal a hetedik helyen jutott be a vasárnapi együttes kéziszercsapat döntőbe.Folytatás vasárnap a felnőtt szerenkénti és a junior együttes kéziszercsapat finálékkal.

RITMIKUS GIMNASZTIKA EB, BAKU

A MAGYAROK EREDMÉNYEI:
EGYÉNI CSAPAT:
...19. Magyarország (Vas-Benyó) 107,150 pont
EGYÉNI ÖSSZETETT:
...17. Vass Dóra 45,650 pont (a négy szerből a legjobb három számít: kötél 13,800, karika 15,800, buzogány 14,725, szalag 15,125 pont)
...51. Benyó Fruzsina 36,175 pont(a négy szerből a legjobb három számít: kötél 12,300, karika 11,875, buzogány 12,000, szalag 11,525 pont)

RITMIKUS GIMNASZTIKA EB, BAKU

A MAGYAROK EREDMÉNYEI:
EGYÉNI CSAPAT:
...19. Magyarország (Vas-Benyó) 107,150 pont
EGYÉNI ÖSSZETETT:
...17. Vass Dóra 45,650 pont (a négy szerből a legjobb három számít: kötél 13,800, karika 15,800, buzogány 14,725, szalag 15,125 pont)
...51. Benyó Fruzsina 36,175 pont(a négy szerből a legjobb három számít: kötél 12,300, karika 11,875, buzogány 12,000, szalag 11,525 pont)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
5 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
5 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
5 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
5 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
6 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
6 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik