MOB: tizenkét úszó Schmitt Pál mellett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.08.21. 17:24
Címkék
Tizenkét egykori és jelenlegi kiváló úszó juttatta el közleményét az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnökségéhez, melyben kiállnak Schmitt Pál (képünkön), a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke mellett - olvasható a MOB hivatalos honlapján.

"A Magyar Alkotmány és az Olimpiai Charta elveivel összhangban a MOB Alapszabálya is elítéli a hátrányos megkülönböztetés minden formáját. Kérjük, hogy továbbra is Schmitt Pál vezesse a magyar olimpiai mozgalmat, akit a MOB közgyűlése 2005. tavaszán a pekingi olimpia évének végéig a demokrácia elveinek betartásával, titkos szavazással óriási többséggel erősített meg elnöki tisztségében" - áll a közleményben.

A sportolók szerint a kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál tizenhét éve politikamentesen vezeti a mozgalmat. Úgy vélik, hogy a 2008-as pekingi játékok előtt a magyar hagyományokhoz méltó szereplés érdekében nyugalomra van szükség.

A közlemény aláírói: Egerszegi Krisztina, Ágh Norbert, Batházy István, Czene Attila, Darnyi Tamás, Hargitay András, Risztov Éva, Rózsa Norbert, Sós Csaba, Szabó József, Wladár Sándor és Wladár Zoltán.

A helyzet azért is pikáns, mert a Schmitt Pál leváltását szorgalmazók élén éppen Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke áll. Ő a következőképpen reagált:
"A MOB augusztus 7-ei rendkivüli ülésén már megfogalmazódott, a MOB-tagság egyharmadának kell kérnie, hogy rendkivüli közgyűlésre kerülhessen sor. Ezt írja elő az alapszabály. A nem MOB-tag bajnokok mozgósítását nem tartom szerencsésnek. Íratlan szabály: ők közkincsek. A szememben azok is maradnak."

Korábban egyébként több olimpiai és világbajnok öttusázó is hasonló tartalmú állásfoglalást hozott nyilvánosságra Schmitt Pál mellett.

Mint ismert, július 12-én aláírásgyűjtés kezdődött Schmitt Pál leváltása érdekében, augusztus 7-én rendkívüli elnökségi ülést tartott a MOB, hogy tisztázza a kialakult helyzetet.

A megbeszélésről ellentmondó információk láttak napvilágot: az egyik verzió szerint Schmitt Pál december 9-ig, az évi rendes közgyűlésig dönthet a jövőjéről, a másik változat úgy szól, hogy a MOB első embere írásban megígérte, a tanácskozás előtt távozik posztjáról, az időpontot azonban ő jelöli ki.

A tagok egy része rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte szeptember 2-ára, az ellentmondásos helyzet mielőbbi megoldása érdekében. Ehhez 55 MOB-tag aláírása szükséges.
Legfrissebb hírek

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
22 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
24 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
1 órája

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
1 órája

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik