Kajak-kenu vb, 1000 m: Vajda bronzérmes c-1-ben

MTI MTIMTI MTI
2006.08.19. 16:26
Címkék
Hazai szempontból remekül kezdődtek a szombat délutáni 1000 m-es döntők a szegedi kajak-kenu világbajnokságon: a c-1-ben induló Vajda Attila (képünkön) ugyanis bronzérmet szerzett.

A Démász-Szeged 23 éves, olimpiai harmadik kenusának kanyargós volt az útja a vb-dobogóig, hiszen júniusban, az országos bajnokság alatt otthonában balesetet szenvedett, a bokája súlyosan megsérült, s úgy tűnt, idén már nem láthatják lapátolni a szurkolók. A júliusi, racicei Eb-t ki is kellett hagynia, a felépülése azonban gyorsabb volt, mint várták, így az utolsó pillanatban végül mégis bekerülhetett a Maty-éren vízre szálló hazai csapatba.

Vajda az elő-, majd a középfutamban is rendkívül magabiztosan versenyzett, mindkét alkalommal elsőként haladt át a célvonalon, s produkcióját látva a szakemberek azt jósolták: jó lehet a dobogóra.

A fináléban rajta kívül ott volt többek között a címvédő német Andreas Dittmer, az olimpiai bajnok spanyol David Cal, a friss Eb-győztes román Florin Mironcic és a csehek sztárja, Martin Doktor is, így várható volt, hogy a házigazdák reménységének nem lesz könnyű dolga, ha az első három közé akar kerülni. Vajda óvatosan rajtolt, ami azt jelentette, hogy 250 m-nél csak az utolsó helyen haladt, és féltávnál is csak a nyolcadik volt.

A második 500-on aztán beleerősített, a hajrához a 4-5. helyen érkezett, és már oly sokszor megcsodált nagyszerű finisével - a hazai közönség nagy örömére - végül felkapaszkodott a dobogóra. Az aranyérmet nagy meglepetésre a mexikói Cristóbal Everardo nyerte, másodikként Dittmer zárt.
Legfrissebb hírek

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
28 perce

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
42 perce

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
1 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
1 órája

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
1 órája

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
1 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
2 órája

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
2 órája