Atlétikai Eb: Zsivoczky ezüstérmes

MTI MTIMTI MTI
2006.08.11. 21:22
Címkék

A tízpróbázó Zsivoczky Attila fantasztikus versenyzéssel ezüstérmet szerzett a göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon.

A magyar versenyző, akárcsak a tavalyi, Helsinkiben rendezett világbajnokságon, az utolsó számban, 1500 méteren futott fel a dobogóra. A második helyhez az orosz Alekszandr Pogorelovval szemben 81 pontos, a harmadik Alekszej Drozdovval szemben pedig mindössze 23 pontos hátrányt kellett ledolgoznia. Papíron jobb futónak számított náluk, így leginkább az volt a kérdés, a második vagy a harmadik helyet tudja-e megszerezni. A címvédő és olimpiai bajnok cseh Roman Sebrle - Zsivoczky edzőpartnere - elsőségét nem fenyegette veszély.

A gyakorlattól eltérően - a jelentős csúszás miatt - nem két, hanem egy csoportban vágott neki a tízpróbázók mezőnye, a még versenyben maradt húsz atléta - négyen feladták - az 1500 méternek. Zsivoczky az élmezőnyben helyezkedett, Drozdov mögötte, Pogorelov már az első kör végén leszakadt. Drozdov viszont tapadt Zsivoczkyra, egészen a célegyenesig, amikor a magyar többpróbázó ellépett tőle, s csaknem öt mp-et vert rá, azaz hat ponttal elé került. Pogorelov alaposan lemaradva ért célba, így Zsivoczky a második helyre lépett előre, a tavalyi vb-bronz után Eb-ezüstöt nyert!

Tízpróba
1. Roman Sebrle (Csehország) 8526 pont
2. Zsivoczky Attila (Magyarország) 8356 (11.17 mp, 7,06 m, 15,74 m, 2,09 m, 50.06 mp, 14.66 mp, 46,87 m, 4,90 m, 66,79 m, 4:28.52 p)
3. Alekszej Drozdov (Oroszország) 8350
Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
3 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
4 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
4 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
4 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
4 órája