Súlyemelés: Fehér Tamás az új elnök

Vágólapra másolva!
2005.10.22. 15:27
Címkék
A 45 éves Fehér Tamást választotta elnökévé a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) a szeptember 24-én lemondott Komáromi Lajos utódjaként.
Fehér a tisztújító közgyűlés szavazásán 25:8 arányban szerzett több szavazatot a korábban szintén élversenyző Mészáros Istvánnal szemben, akit a felügyelőbizottság elnökévé választottak a küldöttek.

Az egykori súlyemelő TF-et végzett szakedzőként korábban dolgozott külföldön, Közép-Amerikában és Norvégiában is. A szövetségben volt már titkár és megbízott főtitkár, tavaly rövid ideig szövetségi kapitányként is tevékenykedett.

Az új elnök a sportágon belüli összefogásra biztatott, legfontosabb feladatai között a szövetség és a sportág anyagi helyzetének stabilizálását, valamint azt tartja, hogy javítani kell a köztudatban a súlyemelésről kialakult negatív képen.

Alig több mint hét hónapon belül az athéni olimpiai játékok magyar doppingügyei miatt is távozó Dolovai Tamás, Mezőfi Miklós és Komáromi után Fehér a negyedik elnöke az MSSZ-nek.
Legfrissebb hírek

Lucz Anna megvédte címét, Kiss Ágnes és Nagy Bianka Eb-bronzérmet szerzett

Kajak-kenu
30 perce

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
34 perce

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
1 órája

Megindult a szócsata Terence Crawford és Canelo Álvarez között

Ökölvívás
1 órája

MotoGP: Marc Márquez századszor indulhat az első rajtkockából

Egyéb autó-motor
1 órája

Böde négyszer is eredményes volt, a Paks gólzáporos meccsen nyerte meg a pályaavatót

Labdarúgó NB I
1 órája

Erős Gábor: Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel

Labdarúgó NB II
1 órája

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik