TALÁLATOK A(Z) NS-publicisztika CÍMKÉRE

ALAPVONAL. Külön kategória – nálam a legkedvesebb – azoké, akik tanulnak. A már említett hetvenes években külön szabály vonatkozott az egyetemekre, főiskolákra. A lényeg, hogy aki nappali tagozatra jár, köteles az iskolája klubjában versenyezni. Ebből persze adódtak konfliktusok.

ALAPVONAL. A magyar jégkorong ugyanis eljutott oda, hogy az önmagáért való küzdéssel már ne érjük be, azt ne méltányoljuk. Ahhoz az elmúlt években túl sokat kapott, túl sokat fejlődött a sportág.

ALAPVONAL. Korondi Margit másfél hónapot késett halálhíre igen megfogott, s nem is a mai informatikai világban szinte érthetetlen csúszás miatt. Sosem láttam élőben, még képen is keveset, de a hat hölgy közül őt gondoltam, vagy képzeltem a legderűsebbnek, a leginkább életrevalónak talán, s – mi tagadás – férfiszemmel a legsugárzóbb lénynek is.

ALAPVONAL. Itt sokkal kevésbé egymás ellen versenyzünk, sokkal inkább önmagunkkal és egymásért. Aztán a célban megfogadjuk, hogy ilyet aztán tényleg soha többé, majd egy másodperccel később elkezdjük szervezni a következő évi csapatot.

ALAPVONAL. Azokat bírálom, akik rosszabb stílusban gyengébb teljesítményt nyújtanak légiósokra támaszkodva, legalább annyi pénzből, mint a Paks, mert ennek tényleg semmi értelme. Annak viszont van, amit – az utóbbi évek hazai és nemzetközi sikerei ismeretében – a Fradi csinál.

ALAPVONAL. Régen egyébként nem volt ennyi esély a trükközésre, az ítélet-végrehajtó nem torpanhatott meg nekifutás közben, így aztán sokkal kevesebb volt a könnyedén lepasszolt labda vagy éppen a löbbölés, a szakzsargon szerinti „panenkázás”. A rúgók többsége kinézte magának valamelyik sarkot, és megpróbált oda lőni.

ALAPVONAL. Az anno a dévai edzőközpontban készülő nagy tornászbajnokok közül több név is felvetődhetett, a szaktárca azonban minden bizonnyal a dicsőséglista alapján döntött: legyen a négyszeres olimpiai bajnok Szabó Kati! Az ötlet azonban kiverte a biztosítékot, Daniela Silivas erőteljesen hangot is adott megbántottságának.

ALAPVONAL. Emlékeztetek, hogy a grundon mennyivel egyszerűbb volt minden. Nem volt vonalazás, felső kapufa sem mindig, voltak is viták, de a játékosoknak eszükbe sem jutott centizni, méricskélni. Ha nagyon elfajult a vita, lehetett lökdösődés, nyomdafestéket nem tűrő szópárbaj, végső esetben pedig a labdát felkapta a tulajdonosa, és elszaladt vele. A megoldás nem gépi – emberi.

ALAPVONAL. Kell egy olyan nóta, amelynek az első sora, az első traktusa hallatán minden egyes kékbe, zöldbe, pirosba, lilába öltözött szurkoló felpattan a helyéről, hogy abban a néhány másodpercben bizonyítsa az egész világnak, na meg nem utolsósorban önmagának: ahol éppen áll, az pillanatnyilag a földkerekség legtutibb helye.

ALAPVONAL. Azt hiszem, elsősorban ezért éltetik mindmáig a lelátón azok, akik szurkolói énjükben szeretnének azzá lenni, de legalább olyannak mutatni magukat, mint ő. Amikor felzúg az Üllői út felőli tribünön a »Nincsen megalkuvás, együtt küzdve megyünk tovább« rigmus, azzal máris megidézik Simon Tibor szellemét.

ALAPVONAL. „Ilyennek kellene lennie a labdarúgásnak. Amikor csak egy dolog fontos az életben, minden rivalizálást félre kell tenni. Márpedig most mindenki tudta, mennyi minden fontosabb az életben a futballnál.”

ALAPVONAL. Az eset nyomán bizonyára nemcsak Oszakának volt jó napja, engem is jókedvre derített e sztori, plusz eszembe juttatta azokat a sportolókat, akik saját gyengeségből vagy önhibájukon kívül képtelenek voltak profitálni a pályafutásuk dübörgése idején járó jóval átlagon felüli jövedelmükből. És persze azokat is, akik éltek a lehetőséggel, még a korábbi szabályozott rendszerek idején is.

ALAPVONAL. Mikor kezdődött az »örömfoci« alkonya, nem tudható pontosan, én a ’70-es világbajnokság brazil válogatottját szoktam utolsó »fecskeként« említeni, biztosan azért, mert azt láthattam már, s az élmény erősen bennem él. Aligha úgy persze, ahogy megesett, hanem sokkal sűrítettebben.

ALAPVONAL. Hogy mi az oka a mostani (vagy az időnkénti) vesszőfutásuknak, nem az én tisztem rálelni a megfejtésre, az viszont feltűnik, hogy az MTK kispadjára kerülő edzők kékben és fehérben gyengébben teljesítenek, mint korábban másutt. Hogy miért? Ez is nagy kérdés.

ALAPVONAL. A „hősi”, a „hősies” napjaink sportjának is gyakori és kedvelt jelzője, és a sport természetszerű igazságosságából eredően elsősorban a „Hektórok” küzdelmének, sikerének vagy akár elbukásának leírására szolgál. Most azonban, ünnep lévén, maradjunk a kilátástalan helyzetből kivívott győzelmeknél, ha úgy tetszik, a „feltámadásoknál”. Amelyeket persze – mert a kontraszt ettől az, ami – meg kell előzniük a „nagypéntekeknek”.

ALAPVONAL. Ha valaki, Török Zoltán megérdemelte, hogy az együttes, amelyet csaknem három évtizede istápol, olyan sikert érjen el, amilyet magyar kosárlabdacsapat még sohasem. Ha valaki, ő megérdemelte, hogy a diadal minden pillanatát most tényleg testközelből, a kispadról élhesse át, ott lehessen az időkéréseknél… Mint ahogy természetesen neki járt, hogy a híres-neves Ülker Aréna gyűrűjéről levágott háló a nyakába kerüljön.

ALAPVONAL. Azt azonban leglidércesebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a helyzetet rendezni kívánó törvénytervezetet alaptörvény-ellenesnek nyilvánítja az Alkotmánybíróság. Az egyszerűen érthetetlen eset Romániában történt, ahol maga a kormány támadta meg az egyik párt ötletét, amely lehetővé tette volna a diákok számára az iskolák szabadtéri sportpályáinak oktatási időn kívüli ingyenes használatát.

ALAPVONAL. Ha hozzátesszük, hogy egy átlagos évben a Starlizard profitja 100 millió font, abból ki lehet következtetni az évente megforgatott pénz nagyságát. Hárommilliárd font, ami több, mint a Chelsea várható vételára...

ALAPVONAL. Magam is félve írom le, mert nem titkolom, hogy igencsak szimpatizálok az AS Romával, mégis ki kell mondani: az az ember érzése, hogy ez a csapat valahogy nem a győzelemre született. Erős kijelentés lenne? Igazságtalan is? Tudománytalan is? A tényekkel nehéz vitatkozni, és tény, hogy a csapat 14 éve nem nyert semmit.

ALAPVONAL.Az esélyegyenlőséget előtérbe állítva ugyanis lehetnek buktatók. Szűkítsük a kört a futballra, ahol, ha az apa nevet szerzett magának, a gyerekre óhatatlanul is jobban figyelnek az edzők, vezetők. Hosszú távon persze kiderül a frankó, elvégre nem a szülő lép pályára, legfeljebb annyit tehet – és gyakran tesz is –, hogy igyekszik megdumálni a nevelőket, hogy figyeljenek már jobban a gyerekre.