TALÁLATOK A(Z) Lewis Hamilton CÍMKÉRE
3188 találat
F1
2018.11.08. 15:05
F1: a nehéz helyzetben lévő fiatal versenyzőket segítené Hamilton
„Nemcsak elvenni szeretnék a magam számára, hanem jó dolgokat szeretnék tenni a jövőre nézve.”
F1
2018.11.07. 10:26
F1: Vettel több hibát követett el idén, mint a Ferrari – Massa
A brazil Hamilton teljesítményéről is beszélt, miközben elmondta, a britet tartja a 2019-es idény favoritjának is.
F1
2018.11.06. 11:53
F1: „Soha ne mondd, hogy soha” – Hamilton a Ferrariról
Lewis Hamilton nem zárja ki, hogy a Ferrarihoz igazoljon, ám az Autosprint meg is valósította a váltást.
F1
2018.11.02. 12:13
F1: A 2007-es önmagamnak esélye sem lenne a mostanival szemben – Hamilton
„Amikor a szerződésemről tárgyaltam, mondtam a csapatnak, eljön még a nap, amikor ez a kevés plusz jelenti majd a különbséget.”
F1
2018.10.31. 14:44
F1: „Vettel már elérte a csúcsot, Hamilton még mindig fejlődik”
„Ha a bajnokságért harcolsz, akkor nem feltétlenül mész bele olyan manőverbe, amelyik rosszul sülhet el...”
F1
2018.10.30. 11:54
F1: Hamilton nagyapját elveszítve lett ötszörös bajnok
A Mercedes brit versenyezőjének 88 éves nagyapja csütörtök reggel hunyt el.
F1
2018.10.29. 21:39
F1: Hamilton célja, hogy megdöntse Schumacher csúcsait
„Michaeltől így is még messze vagyok a futamgyőzelmeket és a világbajnoki címeket tekintve.”
F1
2018.10.29. 13:50
F1: Ez lehetne a Hamilton-éra, ha... – sajtóvisszhang
„Popsztár, színész és ötszörös vb-győztes: a multitálentum Lewis Hamilton elindult az úton Michael Schumacher rekordja felé.”
F1
2018.10.29. 12:54
F1: Räikkönen Jézus szerepében; mégis Vettel a világbajnok?
Ricciardo nem engedett Verstappennek, a Ferrari német pilótájáról új sokszöget neveztek el – F1-legek!
F1
2018.10.29. 12:50
F1: korábbi csapattársa szerint Hamilton utolérheti Schumachert
„Lehetetlennek tűnik, de közben mégis lehetséges. Biztos vagyok benne, hogy kellően motivált."
F1
2018.10.29. 09:48
F1: Vettel a Mercedeshez is átment, tapssal jutalmazták – videó
A Ferrari pilótája a leintést követően külön gratulált Hamiltonnak, majd Toto Wolffal is váltott néhány szót.
F1
2018.10.29. 09:18
F1: Nem itt nyertem meg ezt a vb-címet, hanem... – Hamilton
Ricciardo: „Hagyom, hogy Gasly vezesse ezt az autót, én végeztem vele.”
F1
2018.10.28. 21:51
F1: Verstappen nyert; Hamilton megszerezte az 5. vb-címét is
A Ferrari kettős dobogót ünnepelhetett • Újabb Ricciardo-dráma, az ausztrál szezonbeli 8. kiesését jegyezte.
F1
2018.10.28. 19:29
Verstappen győzött, Hamilton ötödször is világbajnok lett!
Vettel másodikként zárt, a Mercedes brit pilótája nem állhatott fel a dobogóra.
F1
2018.10.28. 08:57
F1: Verstappen vacak időmérőt futott; Hamilton most elkerülné Vettelt
„Eléggé jó az egyenesekben a tempónk, szóval meglátjuk, mit tudunk kezdeni ezzel az egyes kanyarban."
F1
2018.10.27. 21:02
F1: a Red Bullé az első sor Mexikóban, Ricciardo a pole-ban
F1
2018.10.27. 19:31
Red Bull-os első sor Mexikóban – Ricciardo a végén lepte meg Verstappent
A három élcsapat az ultralágyon startol • Hamilton a harmadik Vettel és Bottas előtt.
F1
2018.10.27. 18:04
F1: háromból három – a 3. edzésen is Verstappen volt a leggyorsabb
F1
2018.10.27. 16:30
Újabb Verstappen-elsőség a felszáradó pályán Mexikóban
Az edzés felénél még mért kör sem volt • Bottas alatt hidraulikus meghibásodás miatt állt le a Mercedes.
F1
2018.10.27. 07:39
F1: Ricciardo nem akar naiv lenni, hatesélyes csatát vár a pole-ért
Kiderült, mi okozta Verstappen leállását • Hamilton úgy véli, jelenleg elérhetetlen a Red Bull.