BL, D-csoport: nevetséges öngól, versenyben maradt a Bayer

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.26. 20:52
null
Sven Bendert (balra) ünneplik a társak a gólja után (Fotó: AFP)
A Bayer Leverkusen 2–0-ra legyőzte idegenben a Lokomotiv Moszkvát a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában, ezzel megőrizte esélyét a továbbjutásra a D-csoportból.

A Bayer Leverkusen csak úgy őrizhette meg esélyét a továbbjutásra, ha győz Moszkvában, mert így lőtávolságon belül marad a csoport második helyén álló Atlético Madrid mögött. A Lokomotivnak szintén nagy szüksége lett volna a három pontra, nemcsak a továbbjutásért, hanem adott esetben a csoport harmadik helyéért folyó harcban is.

Az orosz együttes a 11. percben még annál is pechesebb góllal került hátrányba, mint amit három hete a Juventustól kapott. Akkor Aaron Ramsey pöckölte be a labdát a gólvonalról, miután az Cristiano Ronaldo szabadrúgását követően átcsusszant a honosított orosz kapus, Guilherme lába között, most pedig a Bayer úgy szerzett vezetést, hogy gólja előtt moszkvai játékosé volt az utolsó két érintés: Eder felszabadítás címén rábombázta Rifat Zsemaletgyinov lábára a labdát, amely a jobb alsó sarokban kötött ki (0–1).


A vendégek második gólját az 54. percben Sven Bender lőtte, ez a találat sokkal látványosabb volt az elsőnél (0–2).

A Leverkusen így versenyben maradt a legjobb 16 közé kerülésért zajló csatában, az viszont már most biztos, hogy a gyógyszergyári alakulat a legrosszabb esetben is az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytathatja.

A JUVENTUS–ATLÉTICO MADRID MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ

D-CSOPORT
Lokomotiv Moszkva (orosz)–Bayer Leverkusen (német) 0–2 (Zsemaletgyinov 11. – öngól, S. Bender 54.)
Juventus (olasz)–Atlético Madrid (spanyol) 1–0 (Dybala 45+2.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Juventus 5 4 1
10–4 +6 13
2. Atlético Madrid 5 2 1 2 6–5 +1 7
3. Bayer Leverkusen 5 2
3 5–7 –2 6
4. Lokomotiv Moszkva 5 1
4 4–9 –5 3

Az utolsó fordulóban
December 11., szerda
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Lokomotiv Moszkva (orosz)
21.00: Bayer Leverkusen (német)–Juventus (olasz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik