DVSC: Sidibe eltiltás miatt nem játszhat két BL-selejtezőn

2012.07.04. 13:46
null
Sidibe a Rabotnicski elleni, 2006-os párharcban (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Nem játszhat a DVSC-Teva labdarúgócsapatának első két BL-selejtezőjén Ibrahima Sidibe, a Debrecen szenegáli csatára – tudatta a dvsc.hu.

„Ibrahima Sidibe is nevezve lesz természetesen a BL-keretbe, bár ő az első két BL-selejtezőn nem játszhat a kétezer-hatos kiállítás miatt, ami után két mérkőzésre eltiltotta az UEFA fegyelmi bizottsága. Bár a csatár a következő évben nem lépett pályára az Elfsborg elleni találkozókon, de az UEFA értesítette klubunkat, hogy Sidibe eltiltását nem tekinti letöltöttnek, mivel a svédek elleni meccs előtt nem volt nevezve a huszonötös keretbe. Számítunk azonban arra, hogy sikerül kiharcolnunk a továbbjutást, és a következő körben már a szenegáli csatár is szerepet kaphat″ – nyilatkozta a klubhonlapnak Róka Géza klubigazgató.

Sidibe 2006. augusztus 2-án, a Rabotnicski elleni BL-selejtező 50. percében kapott durvaság miatt piros lapot – a találkozót végül 4–1-re nyerte meg a macedón bajnok, 5–2-es összesítéssel búcsúztatva a Debrecent.

SIDIBE GÓLJÁVAL MÉG VEZETETT A LOKI, MAJD...

A DVSC július 17-én 20.15-kor lép pályára a BL-selejtező 2. körében az albán bajnok Skënderbeu otthonában, majd július 24-én, Nyíregyházán lesz a visszavágó. Amennyiben a magyar bajnok továbbjut a selejtező 3. körébe, ott a nem kiemelt csapatok közé kerül, sorsolás július 20-án, Nyonban.

Legfrissebb hírek

FÉRFI KOSÁRLABDA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kosárlabda
6 perce

Ha július 1. és futball-vb, akkor Zidane, C. Ronaldo, Rooney és egy kapusrekord

Foci vb 2026
8 perce

A kieséses szakaszban jöhet el igazán Thomas Tuchel ideje

Foci vb 2026
18 perce

Katona Levente: Nehéz lesz megállítani Muhamed Tijanit

Labdarúgó NB I
27 perce

Belgium először viseli furcsa színvilágú váltómezét – a mai mezek

Foci vb 2026
28 perce

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
30 perce

Népsport: Pásttánc a szöuli éjszakában

Népsport
44 perce

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
49 perce
Ezek is érdekelhetik