Megyeri Balázs védhet a Dortmund ellen

2011.11.01. 16:55
null
Megyeri Balázs az előző idényben három bajnokin játszott, az idén egyen sem (Fotó: Imago)
Címkék
Nagy lépést tehet a nyolcaddöntőbe jutás felé az Arsenal a Bajnokok Ligája F-csoportjában, hiszen ha hazai pályán is legyőzi a Marseille-t, és a Dortmund pontot szerez otthon az Olympiakosz ellen, két fordulóval a csoportkör zárása előtt hatpontos előnyt szerez a harmadik helyezettel szemben. A játéknap érdekessége, hogy a görög csapat hétvégi bajnokiján nagyot hibázó Franco Costanzo kapus a Nemzeti Sport információi szerint kegyvesztetté vált, és Megyeri Balázs véd helyette.

 

ARSENAL–MARSEILLE

A Bajnokok Ligája F-csoportjában az Arsenal a Marseille elleni esetleges győzelmével nagy lépést tehet a nyolcaddöntőbe jutás felé, hiszen lerázhatja magáról francia riválisát. Az idegenben elért 1–0-s győzelem után hazai pályán már-már kötelező a három pont megszerzése.

„A Marseille ellen, majd a hét végén a Chelsea elleni rangadón is láthattuk, milyen vékony vonal választja el a győzelmet a vereségtől, s mindkét esetben mi jöttünk ki győztesen a találkozóból – mondta Wenger. – A Marseille-jel nagyot fordult a világ az előző mérkőzésünk óta, zsinórban három meccset megnyert, ráadásul csodálatosan játszik, és idegenben sokkal veszélyesebb, mint otthon.”

Kieran Gibbs és Maruan Samah biztosan kihagyja a meccset, a marokkói csatár ugyanis térdproblémával küszködik, és sérülésének súlyosságától függően többhetes kihagyás várhat rá. Thomas Vermaelen, a Chelsea elleni rangadón mindössze két percet játszó belga hátvéd ellenben Wenger szerint teljesen egészséges, így pályára léphet. Josszi Benajun is visszatérhet sérülése után, így ő is bevethető lesz a francia együttes ellen.

A Marseille-ben André-Pierre Gignac egy ideje ágyéksérüléssel bajlódik, de a Dijon ellen 3–2-re megnyert bajnokin csereként fájdalmai ellenére is vállalta a játékot. Didier Deschamps látta, hogy az Arsenal 5–3-ra legyőzi korábbi klubját szombaton.

„Óriási teljesítmény volt, a támadótriója nagyon összeérett, különösen Robin van Persie van csúcsformában. Az Arsenal nagy erőssége, hogy Gervinho és Walcott inkább passzol Van Persie-nek, minthogy maga akarjon gólt szerezni, az önzetlenség nagy előnyükre válik. Egy ponttal már nagyon elégedett lennék” – mondta Deschamps.

DORTMUND–OLYMPIAKOSZ

A Borussia Dortmund első győzelmére tör a Bajnokok Ligája-idényben, Jürgen Klopp csapata az Olympiakoszt fogadja – a vezetőedző reményei szerint pokoli hangulatban.

„Türelmesen kell játszanunk, 90 percünk van rá, hogy felőröljük az Olympiakoszt, amely arra számít, hogy támadni fogunk, és ezért kontrákkal készül. A közönségünk támogatásával összejöhet a győzelem – mondta Klopp. – Az eddigi meccseken mi okoztuk saját kárunkat, az ellenfeleink csak kihasználták a lehetőségeiket.”

Klopp rámutatott: a Dortmund két vereségét idegenben szenvedte el, az eddigi egyetlen hazai mérkőzésén ikszelt az Arsenallal. A csapatból Sven Bender szereplése kérdéses, míg Patrick Owomoyela biztosan nem játszhat.

A Dortmund a Stuttgart, az Olympiakosz az OFI ellen ikszelt a hét végén, azaz egyik csapat főpróbája sem volt tökéletes. A 4000 görög szurkoló támogatását élvező piros-fehérek Francisco Yestét és David Fustert nélkülözik, Ernesto Valverde vezetőedző pedig tömören megfogalmazta, mit vár: „Ha rosszul játszunk, elég a döntetlen, ha jól, akkor csak a győzelemmel leszek elégedett.”

A görög sajtó szerint az OFI elleni döntetlenben vastagon benne volt a vendégek első góljánál hibázó argentin-olasz kapus, Franco Costanzo. Bár Ernesto Valverde akkor úgy nyilatkozott, egyetlen hiba miatt nem szeretne ítélkezni a kapus fölött, és nem gondolja úgy, hogy azonnal váltania kellene a kapuban, a Nemzeti Sport úgy értesült, ma este Dortmundban valószínűleg Megyeri Balázs védi a görög bajnok hálóját.

Megyeri a legutóbbi szezonban három bajnokin állt a kapuban az Olympiakoszban, az új évadban viszont tétmeccsen még egyszer sem védhetett, csak a kispadig jutott, vagyis ma egyből a mély vízbe dobhatják.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, F-CSOPORT, 4. FORDULÓ
ARSENAL (angol)–MARSEILLE (francia)
London, Emirates-stadion, 20.45 (tv: Tv2, Pro4). V: Tagliavento (olasz)
Arsenal: Fabianski – Koscielny, Mertesacker, Vermaelen, André Santos – A. Song, Rosicky, Arteta – Walcott, Van Persie, Gervinho. Menedzser: Arsene Wenger
Marseille: Mandanda – Fanni, Sou. Diawara, N’Koulou, Morel – Be. Cheyrou, A. Ayew, Alou Diarra, Lucho González, Valbuena – Rémy. Vezetőedző: Didier Deschamps
DORTMUND (német)–OLYMPIAKOSZ (görög)
Dortmund, Westfalenstadion, 20.45. V: Bezborodov (orosz)
Dortmund: Weidenfeller – Piszczek, Subotic, Hummels, Schmelzer – S. Bender, Kehl – M. Götze, Kagava, Perisic – Lewandowski. Vezetőedző: Jürgen Klopp
Olympiakosz: Megyeri – Toroszidisz, Mellberg, A. Papadopulosz, Marcano – Orbaíz, Modesto – Mirallas, Ibagaza, Holebas – Dzsebur. Vezetőedző: Ernesto Valverde
AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 3 2 1 – 4–2 +2 7
2. Marseille 3 2 – 1 4–1 +3 6
3. Olympiakosz 3 1 – 2 4–4 0 3
4. Borussia Dortmund 3 – 1 2 2–7 –5 1

 

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
8 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
20 perce

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
25 perce

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
38 perce

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
58 perce

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
1 órája

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
1 órája

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
1 órája