A belga lapok értékelése szerint Köteles László annak ellenére jól védett csapata, a Genk Valencia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésén, hogy a spanyolok 7–0-ra legyőzték a belga bajnokot. Belga szakvélemények szerint a 27 éves magyar kapus mentette meg attól a csapatot, hogy két számjegyű legyen a csapatok közötti különbség. Tőzsér Dániel csapattársát azonban ez nem vigasztalja.
„Borzasztó este volt, igazi rémálom – mondta a belga lapoknak Köteles. – Váratlanul jött ez a hatalmas kudarc, nagyon rosszul érzem magam. Senkit sem hibáztatok, hiszen együtt győzünk és együtt veszítünk. Sajnos az összefoglaló be fogja járni a világot, és sokan ennek alapján alkotnak majd képet a csapatunkról és a játékosokról. Most csak egyet tehetünk, a vasárnapi bajnokira kell összpontosítanunk, mert számunkra már csak a bajnokság lehet fontos.”
„A Chelsea elleni 5–0-t valahogy könnyebben elviseltük, voltak biztató periódusaink, de ez a mostani teljesítmény megmagyarázhatatlan, nagyon nehéz lesz feldolgozni és túllépni rajta, padlóra kerültünk” – mondta Kevin De Bruyne, Köteles és Tőzsér Dániel belga csapattársa.
Legfrissebb hírek







