BL: Úgy érzem, nincsenek továbbjutási esélyeink - Mourinho

2011.04.28. 00:10
Címkék
Nehéz helyzetbe került a Real Madrid labdarúgócsapata a Bajnokok Ligájában, miután az elődöntő első felvonását hazai pályán veszítette el 2–0-ra a Barcelonával szemben. José Mourinho, a királyiak edzője ezúttal is szokásos stílusában formálta meg véleményét.

„Fantasztikus csapatról beszélünk a Barcelonával kapcsolatosan, és most sem változtatom meg a véleményemet, de nem értem, hogy egy olyan kiegyenlített összecsapáson, mint amilyen a mai volt, hogy csinálhatott ilyet – utalt Wolfgang Stark játékvezetőre José Mourinho. – A bírónak a labdarúgásban éppen az esélyegyenlőséget kellene megadnia mindkét fél számára."

Mourinho azért volt dühös, mert a német játékvezető 0–0-s állásnál kiállította Pepét, az emberelőnyt pedig kihasználták a katalánok.

„Úgy érzem, nincsenek továbbjutási esélyeink. De el kell mennünk Barcelonába, le kell játszanunk a visszavágót, már csak a büszkeségünk miatt is. Viszont Pepe nélkül, aki nem tett semmit, Sergio Ramos nélkül, aki szintén nem tett semmit, és az edző nélkül, aki nem tudott nyugodtan ülni a kispadon."

„Ma bebizonyosodott, hogy a Barcelona ellen egyik csapatnak sem lehet esélye. Mert az UEFA nem hagyja, hogy a többi csapat játsszon ellene. Nem értem, miért."

A végén azért gratulált kollégájának, Guardiolának is – a maga módján.

„Josep Guardiola nagyszerű labdarúgóedző, akivel a csapat megnyerte a Bajnokok Ligáját, de csak miután botrány volt a Stamford Bridge-en. És most, ha megint nyernek, a Bernabéuban volt a botrány. Guardiola megérdemli, hogy megnyerje a BL-t. Nagyon jó edző, tisztelem őt, és kívánom neki, hogy nyerjen egyszer BL-t – botrány nélkül."

„Én nyertem már két BL-t, két csapattal. A Portóval egy olyan országnak, amely általában nem nyer, és az Interrel, amely ötven évet várt a sikerre. Egyikkel sem voltam favorit, de győztünk, munkával, büszkeséggel, erőfeszítéssel, verejtékkel."

Legfrissebb hírek

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
16 perce

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
23 perce

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
25 perce

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
26 perce

Gulácsi a címvédő ellen védhet; az aranylabdás Madridba látogat – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
47 perce

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
55 perce

Nem jutott döntőbe magyar férfi légpuskában a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Maratoni szerelem első látásra – interjú Vindics-Tóth Lili Annával

Képes Sport
1 órája