BL: Herczeg András szerint hazai pályán előnyt kell szerezni

2009.06.22. 19:09
Címkék
Ma délben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székhelyén sorsolták ki a Bajnokok Ligája selejtezőinek második fordulóját, amelyben a magyar bajnok DVSC-TEVA a svéd bajnok Kalmart kapta ellenfélül.
A Debrecen az első mérkőzést hazai pályán játssza július 14-én vagy 15-én, a visszavágóra pedig egy héttel később kerül sor Svédországban. „A svédekkel kapcsolatban frissek az emlékeink, hiszen két évvel ezelőtt az Elfsborggal játszottunk BL-selejtezőt, akkor két nagyon jó találkozót vívtunk velük, de sajnos alulmaradtunk – mondta Herczeg András klubmenedzser az együttes hivatalos honlapjának. – Jó lenne, ha vissza tudnánk vágni, és ezúttal a mi javunkra dőlne el a továbbjutás. Véleményem szerint most is kiegyenlített mérkőzések várhatók. Hogy rossz-e az itthoni kezdés? Erre csak azt tudom mondani, majd eldől, most felesleges ezen polemizálni. Hazai pályán jó lenne előnyt szerezni. A svédek játékban vannak, hiszen ott zajlik a bajnokság, nekünk ezért az a feladatunk, hogy próbáljunk minél jobb állapotba kerülni a felkészülés alatt.”A sorsolásról bővebben ide kattintva olvashat!A sorsolásról bővebben ide kattintva olvashat!
Legfrissebb hírek

Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

Légiósok
10 perce

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
8 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
8 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
8 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 órája