Brit házirangadó: súlyos vereségtől tartó skót legendák

Vágólapra másolva!
2006.09.13. 15:25
Címkék
Szerdán este a brit házirangadó jelentheti a Bajnokok Ligája egyik legizgalmasabb összecsapását, s a vendégekért szorító legendák tartanak attól, hogy a Manchester United hazai pályán kiüti a Celtic Glasgowt. A közvélemény biztos hazai sikert vár, s a zöld-fehérek korábbi játékosai is kevés ellenérvet tudnak felsorakoztatni.
Újabb szép BL-estére készülnek a Celtic szurkolói
Újabb szép BL-estére készülnek a Celtic szurkolói
Újabb szép BL-estére készülnek a Celtic szurkolói
Újabb szép BL-estére készülnek a Celtic szurkolói

„Ha játékosról-játékosra kielemezzük a két csapatot, akkor azt láthatjuk, hogy a United nagyon erős. A Celtic akár súlyos vereséget is szenvedhet, bár remélem, hogy nem ez történik majd” – mondta a 78 éves Tommy Docherty, aki 1947 és 1949 között futballozott a Celticben, míg 1972 és 1977 között a Manchester United vezetőedzője volt.

Az idős sportember sietve hozzátette a skóciai második mérkőzésen kiegyenlítettebbek lesznek az esélyek.

Ally McCoist 1984-től 1998-ig a Celtic ősi riválisát, a Glasgow Rangerst erősítette, így nem meglepő, hogy nem vár sokat a zöld-fehérek vendégjátékától.

„A legjobb esetben is csak döntetlenre lesznek képesek, a győzelemre ne is gondoljanak. Egy pont esetén már mosolyoghat Gordon (Strachan) és csapat. Persze jó, fantasztikus esélyük van a továbbjutásra, hiszen a United mellett verhető ellenfelekkel találkoznak” – jegyezte meg McCoist.

Martin O’Neill nemrég még vezetőedzőként dirigálta a Celticet, jól ismeri a játékosokat, s így optimistább is a korábbi megszólalóknál.

„A Celtic elvileg esélytelen, de ez senkit sem érdekel az európai kupaesték során. Ilyenkor óriási egységet mutat a csapat és a szurkolótábor. Szerintem most is készen állnak a bravúrra” – mondta a jelenleg az Aston Villánál tevékenykedő északír szakember.

A Celticnek mindenképpen fel kell készülnie arra, hogy a Manchester United szépen akar bemutatkozni a BL-ben a tavalyi kudarc után. Egy évvel ezelőtt az angol együttes csoportutolsóként esett ki, pedig ellenfelei akkor sem mostani sztárcsapatok (Benfica, Lille, Villarreal) voltak. Idén a Cletic mellett a Benficával és az FC Köbenhavnnal találkoznak a Vörös Ördögök.
Legfrissebb hírek

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
17 perce

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
31 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
52 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
56 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
1 órája

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik