BL: kiesett a Rabotnicski

2006.08.23. 22:07
Címkék
A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján kikapott és kiesett a macedón Rabotnicski, a magyar bajnok Debrecen második fordulóbeli búcsúztatója.
A francia Lille együttesének a hazai pályán elért 3-0-s sikert követően nem sok izgulnivalója akadt a visszavágóra, amelyet ráadásul Audel 18. percben szerzett góljával meg is nyertek. A vendéglátók – akik azért az UEFA-kupában folytathatják -, a 76. perctől emberhátrányban játszottak, Jovanovski második sárgás kiállítása miatt. Tanulságos lehet: a magyar bajnoknak két meccsen öt gólt lövő Rabotnicski a Lille ellen egyik találkozón sem talált ellenfele kapujába.

A Dinamo Kijev 3-1-es hazai mérkőzéssel a háta mögött utazott a Fenerbahce elleni idegenben visszavágóra és ért el 2-2-es döntetlent, amely főtáblát ért az ukrán gárdának.

A vendégek Sackih ötödik, majd 41. percben szerzett góljaival kétszer is vezettek, ám a törököknél előbb a 35. percben Appiah, majd az 57. percben Kerim egyenlített.

BAJNOKOK LIGÁJA, 3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ:
Fenerbahce (török) Dinamo Kijev (ukrán) 2-2 (1-2) Össz. 3-5
Rabotnicski (macedón) Lille (francia) 0-1 (0-1) Össz. 0-4
Vastag betűvel a továbbjutott csapatokat jelöltük.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vége, nyertek a skótok!

Foci vb 2026
21 perce

McGinn gólja döntött Bostonban, 36 év után nyert világbajnoki meccset Skócia

Foci vb 2026
26 perce

Arda Güler és isztambuli klubok játékosai a török támadósorban az ausztrálok ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
32 perce

Joseph a pályán, bemutatkozik az NB I

Foci vb 2026
42 perce

Vonulnak a törökök is

Foci vb 2026
1 órája

Már hangolnak az ausztrál drukkerek a törökök elleni meccsre Vancouverben

Foci vb 2026
1 órája

Szünetben vezetnek a skótok

Foci vb 2026
1 órája

Guadalajarában szenzáció lett Szonékból, akik nem szeretik a koriandert

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik