BL: csoportkörös a Szpartak Moszkva

2006.08.23. 21:20
Címkék
A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján Moszkvában nyert a házgazda Szpartak, amely siker egyben csoportkört ért számukra a cseh Slovan Liberec ellen.
A találkozó első félidejében a házigazdák szerezték meg a vezetést Mozart góljával, majd az 57. percben emberhátrányba kerültek vendégek: Zápotocny kapott második sárga, majd így piros lapot.

Tizenöt perc múlva azonban egy büntetőből egyenlítettek a vendégek – Hodur volt eredményes -, amely állás akkor az ő továbbjutásukat jelentette volna, lévén az első mérkőzés 0-0-s döntetlennel zárult.

A hazaiak a hajrában nagy erőket mozgósítottak a döntő gólt megszerzéséért és ez igen szerencsés körülmények között végül a 78. percben az Pavljusenko révén össze is jött.

BAJNOKOK LIGÁJA, 3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ:
Szpartak Moszkva (orosz) Slovan Liberec (cseh) 2-1 (1-0)
Mozart 23. Hodur 72. – büntetőből
Pavljusenko 78.
Továbbjutott a Szpartak Moszkva, 2-1-gyel

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Brunson 45 pontja volt a kegyelemdöfés: 53 év után NBA-bajnok a New York Knicks!

Amerikai sportok
4 perce

Vége, nyertek a skótok!

Foci vb 2026
29 perce

McGinn gólja döntött Bostonban, 36 év után nyert világbajnoki meccset Skócia

Foci vb 2026
34 perce

Arda Güler ott van, Kenan Yildiz viszont kimaradt az ausztrálok elleni török támadósorból – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
40 perce

Joseph a pályán, bemutatkozik az NB I

Foci vb 2026
49 perce

Vonulnak a törökök is

Foci vb 2026
1 órája

Már hangolnak az ausztrál drukkerek a törökök elleni meccsre Vancouverben

Foci vb 2026
1 órája

Szünetben vezetnek a skótok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik