Rijkaard: Örülök, hogy kihagytuk a büntetőt

2006.04.06. 12:40
Címkék
A Barcelona együttese a BL-negyeddöntő első mérkőzésén gólnélküli döntetlent ért el a Benfica ellen, a visszavágón azonban 2-0-s sikert aratott hazai pályán. A katalánoknak még az is belefért, hogy Ronaldinho büntetőt hibázzon a mérkőzés elején.
Puyolékat a kihagyott büntető sem vetette vissza
Reuters
Puyolékat a kihagyott büntető sem vetette vissza
Puyolékat a kihagyott büntető sem vetette vissza
Reuters
Puyolékat a kihagyott büntető sem vetette vissza

Frank Rijkaard, a Barcelona holland szakvezetője nagyon elégedett volt az eredménnyel, gratulált játékosainak, valamint kiemelte a közönség buzdítását, szerinte ugyanis nélkülük nem sikerült volna elbúcsúztatni a Benficát.

A szakember hozzátette, hogy miután az első meccsen nem született gól, mindenképpen nyerniük kellett.

„1-0-s vezetésünk után nagyon nehéz volt a második félidő, a Benfica mindenképpen gólt akart rúgni, azonban a lefújás előtt mi találtunk be Moretto kapujába. A Barca nem az a csapat, amely rúg egy gólt és ráül az eredményre, mi mindig próbálunk támadni. A Benfica jó csapat, több lehetőséget is kialakított, szerencsére ezeket nem rúgták be.”

Rijkaard elmondta, hogy örül, amiért Ronaldinho kihagyta a büntetőt, legalább nem arról szól a vita, hogy a lisszaboni mérkőzésen Motta eseténél a játékvezető nem ítélt ellenük tizenegyest.


A holland szakember nagyon várja a Milan elleni elődöntőket, hiszen volt klubjában kész csapata van, fizikailag, technikailag és fejben is a topon lévő játékosokkal.

A Barcelona egykori középhátvédje, a Benficát irányító Ronald Koeman ezúttal is csalódását fejezte ki az eredményét miatt.

„Két hatalmas ziccerünk volt a második félidőben, ha ezeket berúgjuk, akkor a továbbjutás is meglehetett volna. Nyugodtan kellett volna játszanunk, de a Barcelona nagyon nyomott az egész mérkőzésen, mi pedig a középpályán rengeteg labdát elszórtunk.”
Legfrissebb hírek

A magyar női válogatott ott lehet a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
6 perce

Neuer és Sané is kezd a németeknél Curacao ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
10 perce

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
29 perce

Megkapja teljes honoráriumát a mellőzött szomáliai bíró

Foci vb 2026
29 perce

Kajak-kenu Eb: Csorba és Kőhalmi arany-, Adolf ezüstérmes 5000 méteren

Kajak-kenu
36 perce

Elfogták az angol válogatottat meglopó tolvajokat

Foci vb 2026
42 perce

A Kiel magyar szavakkal búcsúzott a Veszprémhez távozó Imre Bencétől

Kézilabda
48 perce

686 nap után vissza a csúcsra: Hamilton először nyert a Ferrarival! Antonelli kiesett Spanyolországban!

F1
55 perce
Ezek is érdekelhetik