Arséne Wenger: Muszáj a földön maradnunk!

2006.04.06. 11:23
Címkék
Az idegenbeli kétgólos vereség után hazai pályán gólnélküli döntetlent ért el a Juventus labdarúgócsapata az Arsenal ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az angolok az elődöntőben a spanyol Villarreallal találkoznak.
Giannichedda és Flamini párosjelenete
Giannichedda és Flamini párosjelenete
Giannichedda és Flamini párosjelenete
Giannichedda és Flamini párosjelenete

Az Arsenal menedzsere Arséne Wenger joggal büszke csapatára. A francia szakember azonban óva int az elbizakodottságtól, mivel a szurkolók szerint a Villarreal csapatán már simán túljut a londoni gárda.

„Muszáj a földön maradnunk!” – mondta Wenger. – „A Villarreal együttese hasonló cipőben jár, mint mi: senki nem gondolta, hogy ez a két csapat ilyen messzire jut a BL-ben. Két kiváló csapatot, a Real Madridot és a Juventust is elbúcsúztattunk, remélem, nem a Villarreal lesz a végállomás.”

Wenger hozzátette, hogy nagyon boldog a továbbjutás miatt, hiszen az Ágyúsoknak még soha nem sikerült bejutnia a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.

„A siker többek között annak is köszönhető, hogy az FA-kupától már korábban elbúcsúztunk és a bajnokságban sincs esélyünk már befogni a Chelsea-t.”

A szakvezető a Juventus elleni mérkőzésről azt mondta, hogy Nedved kiállítása mindent eldöntött, akkor már tudta, hogy a torinóiak nem lesznek képesek fordítani.


Sokan hiányolták Robert Pirest a kezdőből, erre Wenger azt nyilatkozta, hogy azért nem szavazott neki bizalmat kezdettől fogva, mivel előtte két meccset végigjátszott.

A Villarrealt sem becsülik le az Arsenalnál, Wenger különösen Juan Román Riquelmét dicsérte, aki véleménye szerint a világ egyik legjobb középpályása, remek labdái vannak, elöl pedig José Mari és Forlán nagyon veszélyes a kapura.

A Juventus szakvezetője, Fabio Capello nem értette a közönség viselkedését, amely kifütyülte a torinói játékosokat. A vezetőedző szerint csapata jól játszott az ellen az Arsenal ellen, amely kontrákra rendezkedett be. Ennek ellenére a Juventusnak több lehetősége volt, ám ezeket nem tudta kihasználni.

Fabio Capello hozzátette, hogy az Arsenal remek formában van jelenleg, és sajnálja, hogy nem két hónappal korábban találkoztak, hiszen akkor biztosan továbbjutott volna a Juventus.
Legfrissebb hírek

Neuer és Sané is kezd a németeknél Curacao ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2 perce

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
21 perce

Megkapja teljes honoráriumát a mellőzött szomáliai bíró

Foci vb 2026
21 perce

Kajak-kenu Eb: Csorba és Kőhalmi arany-, Adolf ezüstérmes 5000 méteren

Kajak-kenu
28 perce

Elfogták az angol válogatottat meglopó tolvajokat

Foci vb 2026
34 perce

A Kiel magyar szavakkal búcsúzott a Veszprémhez távozó Imre Bencétől

Kézilabda
39 perce

686 nap után vissza a csúcsra: Hamilton először nyert a Ferrarival! Antonelli kiesett Spanyolországban!

F1
46 perce

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a bronzmeccset a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik