
Reuters
David Beckham cserél mezt Thierry Henryval a Bernabeu-stadionban. Az angol játékos dicsérte a londoniakat

Reuters
David Beckham cserél mezt Thierry Henryval a Bernabeu-stadionban. Az angol játékos dicsérte a londoniakat
BAJNOKOK LIGÁJA 2005–2006
„Ez történik akkor, ha nem dolgozol elég keményen, és nem vágsz vissza, amikor kellene. Keserű csalódottságot érzek” – mondta David Beckham a meccs után.
„Öt perc után már tudtam, hogy ha így megy tovább, elveszítjük a meccset, de azt mondom, hogy még könnyen megúsztuk, hiszen jobban is megverhettek volna bennünket” – tette hozzá a Real Madrid angol válogatott középpályása.
Pedig a Real nagy önbizalommal nézett a mérkőzés elé, hiszen a spanyol bajnokságban ebben az esztendőben még nem kapott ki (igaz, a kupában egyszer alaposan helyben hagyta a Zaragoza), az Arsenal viszont hullámzó teljesítményt nyújt a Premiershipben.
Beckham, aki először lépett pályára angol együttes ellen, amióta a Realban futballozik, nem nagyon tudta megmagyarázni a gyenge produkciót.
„Az Arsenal remekül játszott, mi viszont az utóbbi két hónapban nem voltunk ilyen rosszak. Nem tudom, mi történt” – magyarázta.
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere azzal kezdte: reméli, hogy fiatal csapatának a Bernabeuban bemutatott produkciója meggyőzi majd Thierry Henryt arról, hogy a londoniaknál maradjon.
„Azt hiszem, a ma esti teljesítmény segít belátnia, hogy van jövője nálunk, hiszen fiatal játékosaink megmutatták, hogy képesek hozni a jó eredményeket” – nyilatkozta a francia szakember.
„Ma este minden játékosom kiemelkedően játszott. Remekül kezdtünk, és ez elbizonytalaníthatta a Real Madridot. Ha egyáltalán van valami, amit sajnálok, az talán az, hogy nem szereztünk még egy, két vagy több gólt.”
„Azt gondolom, hogy a madridiak mindent beleadnak majd a Highburyben, ezért hatalmas hiba lenne, ha odahaza ráülnénk az eredményre” – tette még hozzá Arsene Wenger.
A mérkőzést eldöntő gólt szerző Thierry Henry így értékelt:
„Láthatják, hogy ha az Arsenal nem fél játszani, akkor jó futballra képes. Egyelőre csak az első meccset nyertük meg, még nem vagyunk a negyeddöntőben. Továbbra is a feladatra kell összpontosítanunk.”
„A korábbi mérkőzéseink közül néhányszor csak céltalanul előre rugdostuk a labdákat, most azonban játszottuk a futballt, és a védelmünk is félelmetes volt – mondta el Henry.
LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS:
REAL MADRID (spanyol) - ARSENAL (angol) 0–1 (0–0) |
Madrid, 79 ezer néző. V: Farina (olasz). G: Henry (47.) |
REAL MADRID: Casillas – Cicinho, Woodgate (Mejía, 9.), Sergio Ramos, Roberto Carlos – Gravesen (Júlio Baptista, 76.) – Beckham, Guti, Zidane, Robinho (Raúl, 63.) – Ronaldo |
ARSENAL: Lehmann – Eboue, K. Touré, Senderos, Flamini – Ljungberg, Hleb (Pires, 76.), Gilberto Silva, Fabregas (A. Song, 95.) – Henry, Reyes (Diaby, 80.) |