Bajnokok Ligája: először vezet izraeli bíró

Vágólapra másolva!
2005.10.31. 17:36
Címkék
Alon Yefet
Alon Yefet
Alon Yefet
Alon Yefet
A szerdai Bajnokok Ligája-fordulóban először működik közre izraeli játékvezető.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében az FC Bruges-Rapid Wien mérkőzést Alon Yefet dirigálja majd. A 33 éves sípmester 2001 óta tartozik a FIFA-keretbe.

Alon Yefet ebben a szezonban a Dubnica-Newcastle és a Lens-CFR Kolozsvár Intertotó-kupa-mérkőzésen, valamint az Arisz Szaloniki-AS Roma UEFA-kupa-találkozón működött közre a nemzetközi kupákban. A vb-selejtezőkön egyszer fújt, az ő játékvezetése mellett nyert a holland válogatott 3-0-ra Andorrában.

Az izraeli sípmester egyébként magyar csapat mérkőzésen is közreműködött már, 2003 novemberében ő vezette a Debrecen-PAOK Szaloniki UEFA-kupa-visszavágót, amelyen 0-0-s végeredmény született, s a Debrecen jutott tovább.
Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
9 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
57 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
1 órája

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik