Mindenki Gomes kapust dicséri

2005.10.20. 11:29
Címkék
A játéknap talán legnagyobb meglepetését a PSV Eindhoven milánói pontszerzése jelenti. A hazai támadók egyszerűen nem bírtak az óriási bravúrokat bemutató Heurelho Gomesszel.
A kapus szerint otthon már a három pontot is megszerzik
A kapus szerint otthon már a három pontot is megszerzik
A kapus szerint otthon már a három pontot is megszerzik
A kapus szerint otthon már a három pontot is megszerzik


Nem véletlen, hogy mind a sajtó, mind a mérkőzés résztvevői úgy vélik, hogy a Milan fölényes győzelmet aratott volna az eindhoveniek ellen, ha Gomes nem mutat be hatalmas védéseket, valamint ha Vieriék jobban koncentrálnak a kapu előtt.

Carlo Ancelotti, a hazaiak mestere elmondta, hogy csapatának dolgát rendkívül megnehezítette, hogy a PSV csak a védekezésre koncentrált, s azt jól is oldotta meg, illetve Gomes kapus egyszerűen szenzációs volt. Jellemző a vendégek támadójátékára, hogy a másik oldalon Didának egyszerűen nem volt védenivalója. A Milan rengeteg helyzetet dolgozott ki, ám ezek mind kimaradtak. A vezetőedző reméli, hogy Eindhovenben talán nem bekkel ennyire a PSV, s akkor nekik is több területük lesz a játékra.

Guus Hiddink, a PSV szakvezetője azt nyilatkozta, hogy abszolút elégedett az eredménnyel, a döntetlent annak köszönhetik, hogy jól meg volt szervezve a védelmük, és Gomes fantasztikusan védett.

Filippo Inzaghi is a brazil hálóőrt dicséri, de hozzáteszi, hogy még egyszer ilyen balszerencséjük nem lehet a helyzetkihasználásban. A hazai botlás miatt Eindhovenben kell javítaniuk, ott csak a győzelem elfogadható.

Nem értett egyet Inzaghival a mérkőzés hőse, Heurelho Gomes kapus, aki szerint ez nem csak egy kifutott eredmény volt a csapattól, bármikor képesek jó teljesítményre, így szerinte hazai pályán begyűjtik a három pontot. Természetesen elégedett volt a saját teljesítményével, mint mondta, mindig nagy élmény úgy távozni a San Siróból, hogy nem kapsz gólt.
Legfrissebb hírek

Most a Fradi botlott; Slot reméli, Rossi tekintettel lesz a Liverpoolra

E-újság
2 perce

Beszédes fakardok – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 perce

Csendes alföldi este – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 perce

Clayton nagyot hajrázott, de Humphries nyerte meg a belga Darts Opent

Egyéb egyéni
21 perce

Hétfői sportműsor: jön az ötödik meccs a Fehérvár és a Klagenfurt között az osztrák hokiligában

Minden más foci
35 perce

Niké Liga: egy gól kevés volt a Komárom pontszerzéséhez

Minden más foci
38 perce

Káprázatos gólok, Vinícius duplázott, Valverdét kiállították – a Real megverte az Atletit

Spanyol labdarúgás
38 perce

Otthon vesztett rangadót a Lyon, hazai pályán kapott ki a Marseille is

Francia labdarúgás
51 perce
Ezek is érdekelhetik