Daniel Monberg Jensen

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.09.20. 19:57
nemzetisége:
dán
39/3
születési hely:
Koppenhága
ideje:
1979.06.25.
pozíció:
középpályás
magassága:
179 cm
súlya:
74 kg
korábbi klubjai:
Real Murcia, SC Heerenveen, FC Köbenhavn B 93
sikerei:
német Ligakupa-győztes (2006), 35-szörös dán U-válogatott, holland bajnoki ezüstérmes (2002), Eb-résztvevő (2004)

A Werder egyik legnagyobb nyári erősítése a dán fiú, hiszen egy nagyon tapasztalt, sokoldalú támadó középpályás érkezett a Bundesligába - ráadásul "családi vonalon", hiszen testvére, Niclas a Dortmund profija.

A Köbenhavn egyik kerületében felnőtt gyerek testvérével az FC Köbenhavn 93-ben kezdett el focizni, de már tinédzser korában Hollandiába, a Herenveen együttesébe került. Itt már 19 évesen bemutatkozott az Erdevisiében, s a következő évektől a kezdő stabil tagja volt a dél-afrikai Hans Vonk (ma Ajax), Szamardzsics, Nooijer, a válogatott Talan és a dán John-Dahl Tomasson mellett. Természetesen a dán U-21-es válogatottba is bekerült, ahol összesen 19 mérkőzést játszott. A felnőttválogatottban három év múlva, 2002 februárjában mutatkozhatott be Rijádban, a Szaúd-Arábia elleni meccsen. A következőre 2003 novemberéig kellett várnia, de ott volt az EURO2004 selejtezőin is, s megvolt a repülőjegye Portugáliába is.

Nem is csoda: középen érzi magát legjobban, de mindkét szélen képes hasznos játékra. Egyre markánsabb szerepet játszott a kék-fehér holland klubban, a bajnoki ezüstből alaposan kivette a részét, s a csúcsligában betalált az Olympiaikosz hálójába is. Több mint 120 mérkőzésen szolgálta klubját, de szerződése lejártakor váltani akart: Spanyolországba, a Murcia együttesébe igazolt egy évre. Az újonccsapattal nem is vallott szégyent, s az EURO2004-en is kapott három meccset, ahol nagyon lelkesen játszott a középpályán. A torna után váltott: lejárt szerződését kihasználva 1 millió euró aláírási díjért a német bajnokhoz igazolt.




1998/99
SC Heerenveen
1
0
 
1999/00
SC Heerenveen
29
4
 
2000/01
SC Heerenveen
29
3
 
2001/02
SC Heerenveen
31
5
 
2002/03
SC Heerenveen
32
4
BL
6
1
 
2003/04
Real Murcia
28
0
 
2004/05
Werder Bremen
14
0
BL
4
1
3.50
2005/06
Werder Bremen
26
1
BL
3
0
3.83
2006/07
Werder Bremen
23
4
BL+UEFA
2+5
0+0
3.55
2007/08
Werder Bremen
26
1
BL+UEFA
8+4
1+1
3.41
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2004
Európa-bajnokság
3
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik