Walter Samuel portréja

nemzetisége:
argentin
53/4
születési helye:
Laborde
ideje:
1978.03.22.
pozíció: középhátvéd
magassága: 184 cm
súlya: 81 kg
korábbi klubjai:
Newell's Old Boys, Boca Juniors, AS Roma, Real Madrid
sikerei:
argentin bajnok (1997, 1998, 1999), Libertadores-kupa-győztes (2000), olasz bajnok (2001, 2006, 2007, 2008), olasz Szuperkupa-győztes (2001, 2006, 2008), Olasz Kupa-győztes (2006), vb-résztvevő (2002), Konföderációs-kupa-ezüstérmes (2005), U-21-es világbajnok (1997), Copa America-résztvevő (1999), az Év csapatának tagja Dél-Amerikában (1999), az Év csapatának tagja a Serie A-ban (2001, 2002, 2004), az Év csapatának tagja az ESM szerint (2002, 2004)


Walter Adrian Luján Samuel igen kacifántos karriert futott be: Argentínában a világ egyik legnagyobb tehetségévé nőtte ki magát (nem mindennap fizetnek egy 22 esztendős középhátvédért 22.25 millió dollárt), Itáliában a drukkerek és a szakma idoljává vált, ám Spanyolországban, élete legnagyobb lehetősége előtt állva elképesztő, megalázó módon vallott csúfos kudarcot - hogy szeretett Itáliájába visszatérve minden átmenet nélkül azonnal visszanyerje világklasszisi méltóságát!

A Cordoba megyében született kis Walter pályafutása meglehetősen rögösen indult: hátrányos helyzetű, szegény, apanélküli családban nőtt fel, ahol a mindennapi betevő gyakran 1-2 karéj kenyérből állt... Szerencséjére nevelőapja, anyja második férje (akinek nevét is felvette tisztelete jeléül a Luján helyett) nagy focidrukker volt, s erre a pályára állította a kis Samut is, aki a lakóhelyükhöz legközelebbi nagy klubban, a Rosario Citybeli Newell's Old Boysban ismerkedett meg az alapokkal. Korán felfigyeltek tehetségére, 15 évesen már rendszeresen a nagyokkal edzett az utánpótlás-válogatottak kis csillaga! A felnőttek között 1996 júniusában debütált a Banfield ellen, s 18 évesen már alapember volt az Április 2. stadion csapatában olyan társak mellett, mint a később a válogatottságig jutó Diego Quintana és Cejas, Fagiani, Diego Crosa, a bolgár Jotov és a „monacói” Lucas Bernardi! Samuel pályára lépett az 1997-es malajziai junior-világbajnokságon is, ahol José Pekerman az alaptagok között tartotta őt számon mai csapattársaival, Cambiassóval, Riquelmével, Aimarral együtt - a fiatalok többek között a magyarok, a brazilok és az uruguayiak megverésével megvédték 1995-ös az aranyérmüket! A torna után „Il Muro” már csak két hetet töltött a vörös-feketéknél, hiszen az ország egyik legnagyobb klubja, a Boca Juniors szólította őt magához. A középhátvéd nagyon jól választott: három év alatt kétszeres országos bajnok, egyszeres Libertadores Kupa-győztes lett, s a Világkupa-döntőn is játszott volna, ha nem lett volna akkorra már római lakos! Közvetlen csapattársai a kék-sárga védelemben kiváló játékosok voltak, elég legyen csak Óscar Cordobát, Abbondanzierit, Arruabarrenát, Jorge Bermudezt, Mauricio Sernát vagy Hugo Ibarrát említenem, akiket jól ismerhetünk a különböző válogatottakból.

Ekkora már Samuel is átesett a tűzkeresztségen az albicelestében, még 1999 februárjában Venezuela ellen a Copán, s azóta csak sérülése miatt maradt távol a nemzeti 11-től! 2000-ben elérkezettnek látta az időt hogy ő is átruccanjon Európába: több kérője közül az érte 22.25 millió dollárt fizető AS Romát választotta, főleg azért, mert honfitársai, Gabriel Omar Batistuta, Abel Balbo és Leo Cufré is a farkasos keret tagjai voltak akkoriban. Capello nagyon bízott Walterben s azonnal a kezdőbe állította, köré szervezte meg a védelmet: Panuccit a jobb, Candelát a bal oldalára, mellé a brazil veteránt, Aldairt rendelte – akihez ugyebár nem ártott egy biztos ember... Eleinte zavarta ugyan hősünket, hogy érdemben nem beszélhet csak az argentinokkal, mert ugyebár hogyan irányítsa a védelmet, ha nem érteti meg magát a többiekkel; de tavasszal már remek formában játszott s a Gazetta őt választotta meg az év középhátvédjévé. Egy év múlva Itáliában is felsegítette klubját a csúcsra: hathatós közreműködésével a Roma végre megszerezte a hőn áhított bajnoki címet, a scudettót!
Az albicelestével viszont nem volt ilyen eredményes: a 2001-es Copát a válogatott "tüntetése" miatt kellett kihagynia, a 2002-es VB-nek pedig ugyan esélyesként szaladtak neki (mindenki azt várta, hogy most a kőkemény Ayala párjaként Samuel végleg berobban a köztudatba), ám a kényelmesen és akaratgyengén muzsikáló válogatott szégyenszemre a csoportkört sem élte túl! Ősszel a farkasok a Calcióban bajnoki címvédőként csak szenvedtek, ő sem volt éppen csúcsformában - ezt sokan a balul sikerült VB sokkjának tekintették. A Romával ezután 2001-es teljesítményüknek még csak nyomába sem értek, pedig anno sokan a BL-győzelemre is esélyesnek tartották őket. Igaz, ritkán látni olyan csapatot, mint a csúcsformában lévő Totti-Batistuta-Panucci-Émerson-Lima-Candela-Montella-Delvecchio-féle bordó gárda volt! Amikor viszont a 2004-es szezont is csalódással zárták, ráadásuk kiderült, hogy a klubnak százmillió eurós adósságai vannak, egyértelművé vált hogy távozni fog Samuel is: bár hívta a Milan és a Juve, ő mégis a Realt választotta. Végre nem lesz gondja a megértéssel és megértetéssel, gondolta, lévén az argentinoktól nem áll messze a spanyol nyelv...

A 2004-es év első nagy realos igazolása tehát "A Fal", azaz Walter Samuel Madridba költöztetése volt. A transzfert két dolognak köszönhettük: egyrészt nyílt beismerése ez a Perez-Valdano-féle "csaktámadótveszünk"-taktika kudarcának, másrészt pedig már a közelgő elnökválasztás előszeleként is értelmezhettük ezt a voksszerző nagy durranást. Persze a drukkerek most is elégedetlenek voltak, mondván, ha már előző évben megvásárolják Samuelt a Romától, akkor most könnyedén bajnokok és BL-győztesek lehetnének... A hatalmas várakozások ellenére a világ egykori legjobb hátvédje Madridban úgy játszott, mint egy izgulós ifista: bizonytalanul, lassan, körülményesen, az ellenféltől méterekre lemaradva és sokat hibázva védekezett, ő volt az egyik főkolompos a királyi klub pocsék szezonkezdetében. Bár megszerezte első (úgy ünnepelte mintha VB-t nyertek volna vele) majd második bajnoki gólját is, gátlásai megmaradtak s bizony Ivan Helguera sokkal megbízhatóbb hátvéd volt nála. A közönség sem fogadta kegyeibe, a média pedig egyenesen ellenséges hangulatú cikkeket írt róla - nyáron a vezetők el is adták őt 16 millió euróért az Internek, mégpedig úgy, hogy Samuel nem igazán szeretett volna távozni... A nyári Konfederációs Kupa-ezüstérem után honfitársával, Solarival együtt költözött Milánóba, s jellemzi a madridi vezetők hozzáállását az ügyhöz, hogy „A Fal”-ra egyetlen esztendő alatt körülbelül 13 millió eurót fizetett rá a spanyol gárda! Samuelt viszont (saját bevallása szerint) lenyűgözte az Inter aktivitása és ragaszkodása, no meg a négy szezonra megajánlott évi 4.8 millió dolláros fizetés; ráadásul több válogatottbeli társa is a kék-feketéket erősíti (Solarin kívül Cambiasso, Julio Cruz, a csapatkapitány Javier Zanetti, Verón, Burdisso, Kily Gonzales), így egyetlen esztendő után visszatért a Serie A-ba - ahol első tétmérkőzésén hátulról leköpte Nedvedet s ezért hárommérkőzéses eltiltást kapott...

Természetesen nem csak ezért szeretik Samuelt Milánóban: kiváló védőmunkája mellett fejesei állandó életveszélyt jelentenek az ellen 16-osán belül is, lásd a Chievónak stukkolt hárompontosat vagy a Juventus elleni rangadón a Buffont megviccelőt. Mancini alapemberként számolt Samuellel, aki hatalmas stabilitást adott a Nerazurri hátsó sorainak - aminek legjobb bizonyítéka az Olasz Kupa-győzelem és a "másodfokon elnyert bajnoki cím" - hiszen a Juve után az Inter kapta a legkevesebb gólt. Az argentin válogatottban is stabil helye volt, a nagy ellenfél angoloknak még egy szép gólt is lőtt - ennek ellenére óriási meglepetésre sem őt, sem a csapatkapitány Javier Zanettit nem vitte ki a világbajnokságra a szövetségi kapitány, Pekerman.

Egyébként - nagyon bölcsen - nem bosszúálló alkat: amikor 2006 elején megkérdezték, hogy mi a véleménye a Real Madrid bukdácsolásáról, nem csapta le a magas labdát a vele nagyon megalázó módon eljáró királyi klub térfelére:
”Nagyon boldog vagyok itt az Internél. Nem szívesen beszélek a Realról, de nem azért mert most rossz periódusban vannak, hanem mert nem szívesen verek újabb szögeket a koporsóba. A Madrid már a múltam, jelenleg nagyon élvezem interes korszakomat, s hogy mit gondolok a Realról, azt megtartom magamnak. Ahogyan már többször is nyilatkoztam, már csak Inter körül forognak gondolataim, én és a családom nagyon boldogok voltunk a spanyol fővárosban, de most már mindez a múlté”.