Ember az Alpokból, váratlan szembeszélben

Vágólapra másolva!
2011.10.19. 20:55
null
Németh Csaba nyerte az első szakaszt
Címkék
Az újjászületett Bécs–Pozsony–Budapest ultramaratoni első szakaszát egy terepfutó nyerte, a Mont Blanc-maratonik egyik legjobbja, Németh Csaba. A 43 éves miskolci sportember 7 óra 18 percet és 13 másodpercet töltött a pályán Bécs és Pozsony között.

A terepfutó harmadszor vállalkozott rá, hogy Közép-Európa legnagyobb aszfaltversenyén elinduljon, legutóbb azonban 1997-ben futott el Bécstől Budapestig, úgyhogy megkoptak az emlékei. Most nemcsak a számára szokatlan környezet nehezítette a dolgát, hanem a szokatlan szélirány is.

„Az osztrák vidéken mindig keletről fújt, ezért folyamatosan szembeszélben kellett haladnunk, ami megnehezítette a versenyt – mondta a célban a 89.2 kilométer megtétele után. – Hideg volt reggel, amikor elindultunk, aztán felmelegedett az idő, és szép napunk lett, ahogy teltek a kilométerek és változott a táj.”

A versenyző 13 perccel megelőzte a korábbi szupermaratonik legnagyobb alakját, a 47 éves Bogár Jánost, de Németh Csaba így is úgy érezte, elrontotta egy kicsit a szakaszt.

„Dehidratált állapotban elgörcsöltem a végé felé egy részét a távnak, erre tizenöt-húsz kilométerem ráment – mondta. – De fel tudok már állni az ilyen helyzetekből.”

Mint hozzátette, nem fog műfajt váltani, továbbra is terepfutó marad, a természet az ő világa. De ha már úgy döntött, elindul, végig akarja csinálni, amit eltervezett, és alig várja már a csütörtököt, hogy magyar földre érjenek, mert az a szívének igazán kedves.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: MotoGP-futam a Balatonnál, rajtol a US Open

Minden más foci
14 perce

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
16 perce

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
46 perce

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
48 perce

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
1 órája

Fazekas: Kiegyensúlyozottabb teljesítmény a Plock célja

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Szuperkupa-győztes a „hárommagyaros” Thüringer HC

Kézilabda
1 órája

La Liga: az Atlético Madrid a második meccsén is nyeretlen maradt

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik