Bolt: „Nem a rekordok járnak a fejemben”

Vágólapra másolva!
2009.08.21. 09:20
null
Usain Bolt szívesen lenne lovag (fotó: Reuters)
Címkék
Usain Bolt úgy érzi, 200 méteres győzelme után nagy lépést tett afelé, hogy a legendák közé kerüljön. A jamaicai sprinter mérlege eddig két aranyérem és két világcsúcs a berlini atlétikai világbajnokságon.
Usain Bolt újra megmutatta, hogy a sprintszámokban nincsen nála jobb a világon. Előbb vasárnap 100 méteren, majd csütörtökön 200 méteren futott világcsúcsot.

„Az én nagy vágyam, hogy olyan sprinter legyek, akit a világ sohasem felejt el. Legenda akarok lenni, de nem a rekordok járnak a fejemben. Nem szeretném nyomás alá helyezni magamat” – nyilatkozta Bolt a 200 méteres győzelme után.

A jamaicai vágtázó a rövidebbik távon 9.58-ra, 200 méteren pedig 19.19-re javította a világcsúcsot.

„Továbbra is fenntartom azt, hogy minden lehetséges. Keményen kell dolgozni az edzéseken, és én ezt teszem.”

Bolt hozzátette, hogy nem foglalkozik azokkal, akik az eredményeit nem a kemény tréningeknek, hanem doppingszereknek tudják be. A világrekorder még azt is elmondta, hogy nagyon szeretne lovag lenni.

„Hatalmas megtiszteltetés lenne számomra, ha Erzsébet királynő lovaggá ütne. Sir Usain Bolt – mit mondjak, nagyon jól hangzik.”
Legfrissebb hírek

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
4 perce

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
57 perce

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
1 órája

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2 órája

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
2 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2 órája

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
3 órája

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli, német válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik