Atlétika: érmet vár a fedett Eb-n az új szövetségi kapitány

2009.01.15. 15:53
Címkék
Egy dobogós helyezésben gondolkozik Dornbach Ildikó a márciusi fedett pályás atlétika Európa-bajnokságon, amely a tavaly szeptemberben kinevezett szövetségi kapitány első nagy megmérettetése lesz.
Dornbach Ildikó, aki 12 évig az utánpótlás-válogatottat irányította, az MTI-nek elmondta, eddig döntően szervezési feladatokat kellett ellátnia.„Részben titkárnői feladatokat kellett ellátnom, mivel a mai sportvezetői gyakorlat elsősorban adminisztratív teendőket jelent. A két ünnep közötti időszak jó volt, akkor reggeltől estig kint tudtam lenni a pályán.”Dornbach hozzátette: már folyik a szakági közös felkészülés, az Eb-részvételre esélyes versenyzők Portugáliában edzőtáboroznak, hozzájuk csatlakoznak majd a dobók.„Az elképzeléseim szerint összefogottabb felkészülésre kerülhet sor, mint az elmúlt két évben. A sportág egyéni jellegéből kifolyólag sajnos kissé szétesett ez a rendszer, szükség van a visszarendeződésre, a központi felkészülésekre. Lassan beindul a versenyidény is, előbb a középtávfutók részére rendezünk viadalt, majd január 31-én kerül sor az első nagyobb hazai eseményre. A márciusi, torinói Eb-n szerintem 5-7 versenyző indulhat, s a számunkra fontos dobószámok hiánya miatti szolidabb eredményesség mellett is egy éremben reménykedem” – nyilatkozott a kapitány.
Legfrissebb hírek

NS-infó: ez állhat az Erős Gábor távozásáról szóló pletykák hátterében

Labdarúgó NB I
1 perce

Kádár Veronika világkupa-győztes BMX freestyle flatlandben

Kerékpár
7 perce

Torna-vb: Mészáros Krisztofer a 15. helyen jutott döntőbe egyéni összetettben

Torna
22 perce

Találkozás Szvatyerákkal – Szekeres Istvánra emlékezünk

Egyéb egyéni
34 perce

Triatlon: bronzérmes a mixváltó az ifjúsági Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
55 perce

Szendrei góljával vezet a ZTE ellen a Debrecen

Labdarúgó NB I
59 perce

NB II: Felállt Szentlőrincen és elvitte a pontokat a Gyirmót

Labdarúgó NB II
1 órája

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata

Olasz labdarúgás
1 órája