Atlétika: Haile Gebrselassie álma Berlinben válhat valóra

Vágólapra másolva!
2008.09.28. 03:46
Címkék
Haile Gebrselassie többszöri próbálkozás után tavaly szeptember utolsó napján Berlinben megjavította a maratoni futás világrekordját, és most új csúcsra tört, ugyancsak a német fővárosban.
A 10 000 méteren kétszeres olimpiai bajnok etióp a pályaversenyek után az utcán is remekelt, 2:04:26 órával túlszárnyalta Paul Tergat 2:04:55 órás eredményét, amelyet a kenyai kiválóság szintén Berlinben ért el. Gebrselassie rögtön az új rekord felállítását követően kijelentette: képesnek érzi magát arra, hogy a 42 kilométeres távot 2:04 órán belül tegye meg. Három és fél hónappal később Dubaiban egymillió dollárt kapott volna, ha sikerül elérnie célját, ám a nagy melegben meg kellett elégednie a világ második legjobb eredményével (2:04:53). Pekingben a szmog és a hőség miatt nem lehetett volna hasonló produkcióval kirukkolni, ezért az olimpián csak 10 000-en rajtolt (hatodik lett), de már akkor az újabb berlini fellépésére készült. Vasárnap a német fővárosban kiderül, valóra váltja-e álmát.
Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
28 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
43 perce

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
43 perce

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
55 perce

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
1 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
2 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik