Atlétika: Dayron Robles kis pihenőt tart apróbb sérülése miatt

2008.09.16. 07:49
Címkék
Dayron Robles, a 110 m gátfutás világcsúcstartója, egyben olimpiai bajnoka Havannába hazaérkezve igyekezett megnyugtatni az érte izgulókat, nem súlyos a sérülése. A kubai atléta nem tudott részt venni a múlt hét végi stuttgarti Világdöntőn, mert egy hete Zágrábban belerúgott az egyik gátba, és emiatt megfájdult a bokája.
Azért sem érezte magát százszázalékosnak, mert az egyik nagylábujja nem volt teljesen rendben az utóbbi időben. A 21 éves futó most némi pihenőt tervez, majd elkezdi a felkészülést a jövő évi feladatokra, amikor is újfent „valami nagyot” szeretne alkotni.„Mindig azért edzek, hogy felülmúljam önmagamat” – jelentette ki. Az elmúlt idényét illetően érthető elégedettséggel nyilatkozott: a világcsúcsot 12.87-re faragta le, Pekingben pedig aranyérmet szerzett az.Az év során 14 versenyből 12-t megnyert, hét alkalommal 13 másodperc alatti eredménnyel ért célba. Edzője, Santiago Antunez szerint Robles egyik fő célja a jövő évre, hogy megdöntse a 60 m gát 7.30-as világcsúcsát.
Legfrissebb hírek

Vívás: mindkét tőrcsapatunk hatodik lett a takamacui vk-viadalon

Egyéb egyéni
11 perce

Kiütés a második menetben, Dubois maradt a nehézsúlyú világbajnok

Ökölvívás
11 perce

Gulácsi Péternek üzentek a szurkolók a szombati bajnokin

Légiósok
26 perce

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
48 perce

Dénes Vilmos: Mindig fontos lesz nekem a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
54 perce

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
1 órája

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
1 órája

Zachariassen megérte a pénzét: olvasóink szerint a norvég minden idők legjobb FTC-légiósa

Labdarúgó NB I
1 órája