Dzeko: négy gól, Nasri: három gólpassz a Spurs ellen

Vágólapra másolva!
2011.08.28. 16:37
null
Dzeko és Nasri – a félelmetes páros (Fotó: Reuters)
Címkék
A Manchester City 5–1-re nyert a Tottenham otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában. A találkozón Edin Dzeko négy gólt szerzett, míg az Arsenaltól a nyáron érkező Samir Nasri három gólpasszt adott.

Meglepően könnyed, négygólos győzelmet aratott a Manchester City a White Hart Lane-en. Edin Dzeko és Samir Nasri vezérletével. A találkozó elején még tartotta magát a hazai csapat, fél óra elteltével azonban beindult a manchesteri henger.

Az első találatra egészen a 34. percig kellett várni, amikor is Samir Nasri kiosztotta első gólpasszát új csapatában. Az Arsenaltól érkező középpályás üresen maradt a tizenhatos bal oldalánál, bepasszára remek ütemben érkezett Edin Dzeko, aki közelről bombázott a hazai kapuba.

Hogy aztán végképp letargikus legyen a hangulat a Spurs öltözőjében a szünetben, arról az előbb említett páros gondoskodott. A szereposztás ugyanaz volt, Nasri labdáját azonban ezúttal fejjel „oldotta meg" a bosnyák támadó.

Bár nagy elánnal érkezett a második félidőre a Tottenham, az újabb találatot ismét a Manchester City, és ismét Dzeko szerezte, akinek ezúttal pár centiről kellett az üres kapuba továbbítania Yaya Touré fo(ri)ntos passzát.

A 60. percben végleg eldőlt a mérkőzés. Nasri ezúttal Sergio Agüerót indította, aki miután megforgatta védőjét, közelről a hosszú felső sarokba lőtt.

A találkozó remek iramot és látványos játékot hozott, s ami különösen becsülendő (bár Angliában egyáltalán nem szokatlan...), a Spurs a már elbukott meccsen is mindent megtett a gólszerzés érdekében. Younes Kaboul egy bal oldali szögletet követően megszerezte a becsületgólt csapatának.

A folytatásban tovább csökkenthette volna hátrányát a londoni csapat, de újabb gólt a Man. City szerzett. Dzeko negyedik találata ráadásul igazán szépségdíjas volt, aminek csak a jobb felsőben lakó pókok nem örültek – no meg persze a hazai szurkolók.

Dzeko az első Manchester City-játékos, aki mesternégyest szerzett a Premier League-ben, s az első, aki az első három bajnoki után hat találatnál jár a szezonban.

TOTTENHAM–MANCHESTER CITY 1–5

 

PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Manchester City 1–5 (Kaboul 68., ill. Dzeko 34., 41., 55., 93., Agüero 60.)
KORÁBBAN
Newcastle United–Fulham 2–1 (Best 48., 66., ill. Dempsey 88.)
KÉSŐBB
West Bromwich Albion–Stoke City
Manchester United–Arsenal (Tv: Digi Sport)

 

Legfrissebb hírek

Liverpool–AC Milan felkészülési mérkőzés

Angol labdarúgás
25 perce

Tusványos 2025: „Nincs arról könyv, hogyan kell megszólítani Milák Kristófot” – Berkesi Judit

Egyéb egyéni
27 perce

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
52 perce

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
55 perce

Superbike-vb: Razgatlioglué az első rajtkocka a Balatonnál

Egyéb autó-motor
1 órája

Vívás: négy között a férfi tőrcsapat a vb-n!

Egyéb egyéni
1 órája

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
1 órája

Mihalik András a Ferencvárosban jégkorongozik tovább

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik