A Corinthians lemaradt Tévezről

Vágólapra másolva!
2011.07.20. 10:05
null
Tévez továbbra is a Manchester Cityt erősíti (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City argentin csatára, Carlos Tévez a 40 millió fontos ajánlat elfogadása ellenére sem szerződik a brazil első osztályú Corinthianshoz. A transzfer a brazil átigazolási időszak lejárta miatt hiúsult meg.

A Corinthians hivatalos honlapján kiadott közleményében tudatta, hogy bár megegyeztek Carlos Tévez szerződtetéséről a Manchester Cityvel, és elfogadták a 40 millió fontos átigazolási díjat is, az argentin gólvágó mégsem szerződhet Brazíliába.

„A Corinthians vezetősége ezennel hivatalosan is megerősíti, hogy Carlos Tévez nem szerződik a klubhoz. Elismerjük a Manchester City és minden, a tárgyalásban részt vevő fél erőfeszítéseit, azonban az átigazoláshoz több időre lenne szükség, az átigazolási időszak viszont a külföldi játékosokra vonatkozóan szerdán lezárul, így most nem tudjuk Tévezt megszerezni" – olvasható a Corinthians hivatalos közleményében.

A Corinthians tehát legközelebb a téli átigazolási időszakban, azaz januárban szerezheti meg az argentin válogatott csatárt.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a szurkolók álma válhatott volna valóra Tévez megszerzésével, azonban reméljük, hogy a közeljövőben csatlakozhat hozzánk" – zárta le közleményét a brazil klub.

Tévez 2005-ben rekordot jelentő 13.7 millió fontért szerződött a Corinthianshoz, amellyel a 2005–2006-os idényben bajnoki címet szerzett, majd megválasztották a bajnokság legjobbjának, így 1976 után az első külföldi lett, akit a brazil élvonal legjobbjának tituláltak.

Az argentin csatár szerződése 2014-ben jár le a Manchester Cityvel, azonban már korábban jelezte távozási szándékát az angol klub vezetőinek.

Tévez maradásával kisebb a valószínűsége annak is, hogy a Manchester City szerződteti az Atlético Madrid kiválóságát, Sergio Agüerót.

Legfrissebb hírek

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
1 perce

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
27 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
29 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
55 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
57 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
1 órája

Vízilabda: győzelemmel nyitott az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik