Man. City: Mancini dühös volt az „elalvó” sorfal miatt

2012.08.26. 20:39
Címkék
Roberto Mancini,a Manchester City menedzsere kissé bosszús volt a Liverpool labdarúgócsapatának otthonában elért 2–2-es döntetlent követően. Az olasz szakvezető leginkább a szabadrúgások miatt volt kiakadva csapatára.

„Jól kezdtünk, volt négy-öt lehetőségünk, ám az első kapott gól után valami megváltozott – kezdte a lefújás után Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere. – Két gólt kaptunk rögzített helyzetek után, így ebben javulnunk kell. A sorfalnak meg kellett volna akadályoznia a második gólt, teljesen elaludtak! Csalódott vagyok, ahogy mindig, amikor nem nyerünk. Kétszer kerültünk hátrányba, ám mindkétszer ki is egyenlítettünk, ami azt mutatja, hogy van tartása a csapatnak.” Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere. – Két gólt kaptunk rögzített helyzetek után, így ebben javulnunk kell. A sorfalnak meg kellett volna akadályoznia a második gólt, teljesen elaludtak! Csalódott vagyok, ahogy mindig, amikor nem nyerünk. Kétszer kerültünk hátrányba, ám mindkétszer ki is egyenlítettünk, ami azt mutatja, hogy van tartása a csapatnak.”

Mancini hozzátette: a második gólnál nagyot hibázó Martin Skrtelnek nem kell szégyenkeznie, remek futballista, aki mindent megtesz a pályán csapata sikeréért.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
40 perce

Öt labdavesztés is belefért a Buffalónak; Washingtonban botlott a címvédő – videó

Amerikai sportok
45 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
46 perce

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
47 perce

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
52 perce

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
1 órája

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
1 órája

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
1 órája