Yaya Tourét a Real hívja, de mit szól ehhez a Barca?

Vágólapra másolva!
2012.05.18. 07:36
null
Yaya Tourét már régóta figyeli José Mourinho (Fotó: Reuters)
Címkék
Menedzsere, Dimitri Seluk szerint Yaya Touré felkeltette a spanyol Real Madrid labdarúgócsapatának érdeklődését, különösen José Mourinhóét, aki már régóta kiszemelte magának az angol Manchester Cityvel bajnokságot nyerő középpályást. Az érdeklődés az elefántcsontparti légiós részéről is kölcsönös, bár azzal tisztában van: esetében mit jelent ez az átigazolás Barcelonában.

 

„A Barcelona, mint csapat mindig is nagyon fontos lesz számomra. Az emberek sokat beszélnek rólam, és a jövőmről a Real Madridban. Barcelonában biztos nagyon dühösek lennének rám az emberek, ha a Realba szerződnék, ez teljesen nyilvánvaló. A legfontosabb most ebben a pillanatban mégsem ez, hanem az angol bajnoki cím megszerzése. Boldog vagyok, hogy ez sikerült, és semmivel sem törődve pihenek, nem beszéltem semelyik klubbal″ – nyilatkozta a spanyol lapok érdeklődésére Yaya Touré.

A 29 éves középpályás 2007 és 2010 között három idényen át volt a Barcelona egyik alapembere, Sergio Busquets feltűnése után szorult háttérbe a középpálya védekező szekciójában. A Manchester Cityben viszont meghatározó a játéka.

A menedzser korábban ennél kicsit bőbeszédűbb volt. Seluk szerint, ha a pénz döntene, akkor elfogadnák az Anzsi kétszeres fizetést garantáló ajánlatát – ne feledjük, a City sem az alulfizetettségről ismerszik meg a futballvilágban –, viszont Mourinhónak még Inter-tréner korszakából datálódik az érdeklődése védence iránt, ami azóta is töretlen.

Legfrissebb hírek

Bodó Richárd csak úgy tud bizonyítani, ha a pályán van

Kézilabda
8 perce

Sadio Mané utolsó tánca az Afrika-kupában

Minden más foci
35 perce

„Bármi megtörténhet Rinderknech ellen” – interjú Marozsán Fábiánnal

Tenisz
39 perce

NBA: kikapott Portlandben a Lakers; 39 pont Wembanyamától

Amerikai sportok
1 órája

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
3 órája

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
9 órája

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
9 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik