Premier League: a két gól ellenére elégedetlen magával Rooney

Vágólapra másolva!
2012.04.16. 22:04
Címkék
Wayne Rooney, a Manchester United támadója örül, hogy két gólt szerzett az Aston Villa ellen a Premier League vasárnapi mérkőzésén (4–0), azonban elismeri, hogy az utóbbi időben adós maradt a jó játékkal. A csatár örül a Manchester Cityvel szembeni ötpontos előnyüknek, de tudja, hogy nehéz mérkőzések várnak még rájuk.

„Nagyszerű dolog, hogy két gólt is tudtam szerezni, de egyáltalán nem gondolom úgy, hogy most jó voltam. Nem játszottam jól, de keményen dolgozom, hogy a jó játék is párosuljon az eredményességemmel” – értékelte kritikusan teljesítményét a Manchester United sztárja, Wayne Rooney, aki huszonnégy találatig jutott eddig a 2011–2012-es bajnoki szezonban.

„Elfogadtam volna, ha valaki hat hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy öt ponttal vezetjük majd a tabellát a bajnokság ezen a szakaszában. Viszont nincs vége a szezonnak, és nehéz dolgunk lesz a következő mérkőzésen az Everton ellen, de csak a három pont az elfogadható, hogy utána nyugodtan figyelhessük a Manchester City mérkőzését” – tette hozzá Rooney a skysports.com-nak adott interjúban.

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni bronzérmes a chicagói triatlonversenyen

Egyéb egyéni
39 perce

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

F1
43 perce

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
58 perce

Rea Barnabás: A Barca a legnagyobb álmom

Kézilabda
1 órája

Kurucz Levente és Nádas Bence világbajnok K–2 500 méteren!

Kajak-kenu
1 órája

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Nagy Martin hét lövést védett első svédországi tétmeccsén

Kézilabda
1 órája

Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik