Villas-Boas úgy jött, mint én Aberdeenből - Ferguson

Vágólapra másolva!
2011.09.16. 14:52
null
Ferguson feszült meccset vár a Chelsea ellen (fotó: Action Images)
Címkék
A rangadók hétvégéje kezdődik az európai futballpályákon, amelynek egyik csúcseseménye Angliában lesz: vasárnap Manchester United–Chelsea összecsapást rendeznek. A „vörös ördögök” menedzsere, Sir Alex Ferguson határozottan kijelentette, bár jelenleg már csak a két manchesteri csapat hibátlan a bajnokságban, a londoniakkal igenis számolni kell a bajnoki címért zajló versenyfutásban.

 

Alex Ferguson péntek reggeli sajtótájékoztatóján arról beszélt, véleménye szerint a bajnoki címért zajló versenyben nem sokat jelent, hogy jelenleg már csak a két manchesteri csapat, a United és a City hibátlan a Premier League-ben.

MATA GIGGSET DICSÉRI
Juan Mata egyik példaképe ellen léphet pályára vasárnap. A Chelsea-hez a Valenciától érkezett játékos szerint Ryan Giggs még mindig a világ egyik legjobb szélsője.
„Giggs megmutatta a góljával, milyen értékes tagja a csapatnak. Még mindig a világ egyik legjobb szélsője. Jobban figyelek rá, mert ugyanabban a pozícióban játszik, mint én. A labdakezelése és a cselezőkészsége továbbra is páratlan. Mindenkinek vannak jó és rosszabb periódusai, úgy gondolom, ez az ő éve lehet" – nyilatkozta Mata.

„Jelenleg a manchesteri csapatok élvezik a publicitást, és ezzel a bajnokság győztesére vonatkozó jóslatok élén állnak. De közben a háttérben ott leselkedik a Chelsea, amelyre jelenleg kevesebb figyelem hárul, és ennek nyilván örülnek. És ott lesznek a bajnokság hajrájában is, ehhez kétség se férjen” – mondta az újságíróknak Ferguson, majd beszélt a Chelsea új szakmai irányítójáról, André Villas-Boasról is.

„Boas annak ellenére, hogy nagyon fiatalon került a Chelsea-hez, remekül kezdett a csapattal. Nagy és kemény kihívás előtt áll, ráadásul fiatal korban, de úgy tűnik, elfogadtatta magát, és a csapat jól reagált az érkezésére.”

„Vannak hasonlóságok Boas érkezésében ahhoz képest, ahogy én jöttem Aberdeenből Manchesterbe. A skót bajnokságban már én is letettem valamit az asztalra, ahogy Boas duplázott a Portóval legutóbb. Ez jól jött neki, amikor megkezdte a munkát Londonban. Ezt követően azon múlnak majd a dolgok, miként lesznek képesek a meccseken elviselni a nyomást.”

Ferguson elmondta, hogy Nemanja Vidicsre, Rafaelre, Tom Cleverley-re és Danny Welbeckre nem számíthat a „kékek” ellen. „Erős kerettel készülünk vasárnapra, biztosan fantasztikus meccs lesz. A két klub közötti összecsapások az elmúlt hét évben produkáltak tüzes jeleneteket, és vasárnap is szoros mérkőzésre kell számítani.”

STATISZTIKAI ÉRDEKESSÉGEK AZ MU–CHELSEA ELŐTT
A két csapat legutóbbi három Premier League-mérkőzése – akárcsak az utolsó BL-összecsapása – 2–1-es végeredménnyel zárult.
A két együttes előző szezonbeli öt meccséből négyet a Manchester United nyert meg.
Soha nem szerzett még csapat annyi gólt a PL első négy fordulójában, mint most az MU.
Az MU lövéseinek 30 százalékából gól született a szezonban. Összehasonlításul: a PL átlaga 11 százalék.
A Chelsea a PL bevezetése óta ötször nyert az Old Traffordon, többször, mint bármelyik másik csapat.
A Chelsea az egyetlen gárda a PL-ben, amellyel szemben a Manchester Unitednak 50 százalék alatt van a győzelmi mutatója (37 %).
Az MU legutóbbi 32 hazai bajnoki meccséből 30-at megnyert, az egyetlen vereség a 2010. áprilisi, Chelsea elleni 1–2. A „vörös ördögök” azóta nem kaptak ki az Old Traffordon, pályaválasztóként 23 bajnoki óta veretlenek.

 

Legfrissebb hírek

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
26 perce

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
1 órája

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
2 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
2 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik