Visszautasították a legutóbbi Barcelona-ajánlatot is Fabregasért

2011.08.05. 13:18
null
Itt még a háttérben a Barcelona (Fotó: Reuters)
Címkék
Angol lapértesülések szerint az Arsenal 45 millió euróért adná el a sokoldalú spanyol középpályást, Cesc Fabregast az FC Barcelonának. A katalánok közel ekkora összeget kínáltak csupán, nem is bólintottak rá az ajánlatra a londoni klub vezetői.

 

Úgy tűnik, soha nem lesz vége a Fabregas-sagának, hiszen a középpályást már több mint egy éve csábítgatja a Barcelona, mindhiába. Az elmúlt hetekben egyre magasabb összegű ajánlatokat tett a katalán gigász egykori játékosáért, de az Arsenal nem adta be derekát. Legutóbb 35 millió fontos, azaz 41.3 millió (spanyol források szerint csak 38 millió) eurós ajánlatra mondott nemet az „ágyúsok" vezérkara.

Az összeg azért érdekes, mert már egy hónappal ezelőtt a 45 millió eurót emlegette úgy egyöntetűen a brit sajtó, mint Fabregas „kivásárlási árát", azaz ez már majdnem az az ajánlat, amelyre rábólintanának a londoniak. A játékos egyébként kijelentette: kész saját zsebből hárommillió euróval „beszállni" a vételárba.

A mostani ajánlat egyébként 33.3 millió euró készpénz átutalásáról szólt, a többi különféle bónusz lett volna. A barcelonai küldöttség, amelyet az alelnök Josep Maria Bartomeu és a sportigazgató Andoni Zubizarreta vezet, mindenesetre tovább próbálkozik. Az ügy komolyságát jelzi, hogy az Arsenal többségi tulajdonosa, az amerikai üzletember, Stan Kroenke is Londonba utazott.

Mind a megszólaló katalán vezetők, mind a barcelonai játékosok arról nyilatkoznak, hogy türelmesnek kell lenniük, és igaz ez az Arsenal-fanokra is, akik a legutóbbi dedikálások alkalmával jó hangulatban járultak a futballista elé az autogramkártyákkal annak ellenére is, hogy Fabregas nem titkolja: távozni akar.

Nemrégiben beszámoltunk a némileg kínos csapatfotó-ügyről is, amelynek angolos vége lett: a szakadó eső elmosta az aktust. Sokat sejtet viszont, hogy a hagyományos idény előtti Sky Sports-fotózáson nem jelent meg az egyébként éppen sérüléssel küszködő spanyol.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
32 perce

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
7 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
7 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
7 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
7 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik